Jean de La Fontaine eleinte papnak készült, ám ráunt a teológiára, és jogi tanulmányokba kezdett. Ez se kötötte le hosszú ideig, és bohém életvitelbe fogott, mialatt – többek között – Horatiust fordított.
Fotó: By Henri Millot – commons.wikimedia.org
Később szülei kívánságára hazament, és apja nyomdokaiba lépve hivatalnok lett, majd meg is nősült.
Azonban munkáját és házasságát is elhanyagolta, mindkettőből kiveszett számára az izgalom, és Párizsba költözve folytatta kicsapongó életmódját.
Évjáradék adta szabadság
Korai munkásságával felkeltette Nicolas Fouquet figyelmét, aki XIV. Lajos igen befolyásos pénzügyminisztere volt. A politikus ezer frankos évjáradékot biztosított La Fontaine-nek, aki ebből tudta fedezni kiadásait, és minden idejét az alkotásnak szentelhette. Több művét is pártfogójának ajánlotta, például a sokak által a legszebbnek tartott Elégia a vaux-i nimfáihoz című költeményét.
Amikor Fouquet elvesztette a király kegyeit, az író akkor is kitartott mellette. Ennek köszönhetően XIV. Lajos iránta is haragra lobbant, melynek lángja még húsz év elteltével sem aludt ki, és csak harmadjára engedte beválasztani a költőt az Akadémiára.
Továbbá a miniszter bebörtönzésével La Fontaine pénz nélkül maradt, így új támogatók után kellett néznie. Ekkor ismerte meg Bouillon hercegnőt, aki a szárnyai alá vette a hozzá több pajzán költeményt is író férfit.
Fabulák és frivol költemények
Fotó: By Gustave Doré – commons.wikimedia.org
La Fontaine összesen 12 kötetnyi állatmesét írt. Az első hat könyv gyerekek számára készült, elsősorban a trónörökösnek, míg a másik hatot inkább felnőtteknek szánta. Ezekben az állatokat emberi vonásokkal, jellemmel, gondolatokkal ruházta fel, éles korbírálatot fogalmazott meg, és hol ironikusan, hol maró gúnnyal kommentálta az aktuálpolitikai helyzetet, társadalmi problémákat, trónviszályokat. Az irodalomtörténészek szerint ezzel egy célja volt: megmutatni, hogy ő az állatok javára ítél az emberek felett.
Mintái elsősorban Aiszóposz és Phaedrus voltak, de Boccaccio, Machiavelli, vagy éppen Tasso hatásai is felfedezhetők műveiben. Előszeretettel nyúlt vissza az antik hagyományokhoz, a mitológiai elemek se álltak távol tőle. Ez vehető észre A szerelmes kurtizánban, vagy a Psyché és Cupido szerelmei című olvasmányos regényében.
Fabulái mellett a 17. században frivol költeményei és elbeszélései is népszerűek voltak. A hivatalos körökből haragot és ellenszenvet váltott ki, sőt, a múlt században is felháborodást keltett szókimondó és sikamlós történeteivel, de az olvasóközönség felmagasztalta művészetét.
A komikumban gazdag, hétköznapi – ám nem közszájon forgó – események kitárgyalása újdonságot és izgalmat jelentett a korszakban. Kedvelt témái voltak a felszarvazott férjek, a kurtizánok és az apácák. A gyakran nevetségessé tett főszereplők, a gúnnyal kommentált helyzetek megjelennek a Sólyomban, vagy éppen A csiptetőben.
