cseh védő vagy csatár rúgja balra

by admin



Szombaton kezdődik a futball-Európa-bajnokság legizgalmasabb része, az egyenes kieséses szakasz: 18 órakor a Svájc-Olaszország mérkőzéssel indul a nyolcaddöntők sora, 21-től pedig a házigazda németek játszanak a dánokkal. Ezzel együtt itt az idő, hogy kicsit foglalkozzunk a labdarúgás talán legidegőrlőbb elemével, a tizenegyespárbajokkal.

A tizenegyespárbaj intézménye az 1970-es évekig egyáltalán nem létezett a futballban, ha egy mérkőzés hosszabbítás után is döntetlenre végződött, akkor általában újrajátszották a meccset, vagy ha erre nem volt lehetőség, akkor sorsolással döntötték el, melyik csapat a győztes. Így volt ez például az 1968-as Európa-bajnokság olasz-szovjet elődöntőjében is, ahol 120 perc után sem esett gólt. A pénzfeldobásból az olaszok jöttek ki jobban, így ők játszhattak hazai pályán döntőt, amit aztán meg is nyertek a jugoszlávok ellen.

A tizenegyespárbaj hivatalos feltalálójának a német Karl Wald játékvezetőt tartják, de az újítást Joszef Dagan, az Izraeli Labdarúgó-szövetség korábbi főtitkára is szorgalmazta, miután végignézte, ahogy az izraeli csapat sorsolással esett ki az 1968-as olimpia negyeddöntőjében. 1970. február 20-án a FIFA Szabályalkotó Testülete (IFAB) megvitatta a büntetőpárbaj ötletét, amit néhány hónappal később el is fogadtak, és beemelték a labdarúgás szabálykönyvébe.

Az első nagy nemzetközi torna, amelyet büntetőpárbajban döntöttek el, az 1976-os Európa-bajnokság volt. A csehszlovákok 5-3-ra nyerték a szétlövést az NSZK ellen, a döntő rúgást Antonín Panenka értékesítette, aki az elvetődő Sepp Maier helyére, a kapu közepébe löbbölte a labdát. Az ilyen tizenegyeseket azóta is panenkázásnak hívják.

A tizenegyest nem lehet védeni, csak rosszul lőni?

Az Európa-bajnokságok történetében eddig 22 tizenegyespárbajt rendeztek, ezek során 232 rúgást végeztek el, amiből 178 lett gól, ami 76,72 százalékos arány. A BBC Sport és az Opta most minden egyes rúgást megvizsgált és elemzett, amiből jó pár érdekesség kiderült.

Bár statisztikai adatokkal bizonyított tény, hogy az első büntetőt elvégző csapat nagyobb valószínűséggel nyernek, az Európa-bajnokságokon ez a különbség még nem jött ki. A 22 Eb-s büntetőpárbajt fele-fele arányban nyerték az elsőnek és másodiknak rúgó válogatottak.

Panenkának bejött, hogy a kapu közepét választotta, de általánosságban elmondható, hogy ez a legkevésbé hatékony módja egy tizenegyes értékesítésének.

A balra lőtt büntetők 82 százalékából lett gólt, a jobbra lőtt tizenegyeseknél 73, a középre lőtt tizenegyeseknél pedig csak 72 százalék a sikeresség aránya. A középre lőtt tizenegyeseknél a legfőbb veszély, hogy túl magasra megy a labda. Az adatok alapján a sikeresség szempontjából nincs jelentősége annak, hogy egy játékos jobb vagy bal lábas.

Ha posztonként vizsgáljuk a tizenegyesrúgókat, akkor azt látjuk, hogy a védők és a csatárok gyakorlatilag ugyanolyan sikerrel (79 százalék) lőnek gólt, míg a középpályások 75 százaléka talál a hálóba. A kapus poszt viszont 100 százalékos sikerességi aránnyal büszkélkedhet, igaz ugyan, hogy a minta meglehetősen szűk: egy fő. Ő nem más, mint a portugál Ricardo, aki a 2004-es Európa-bajnokságon az angolok ellen rúgta be a maga tizenegyesét. Azóta más kapus nem vállalkozott büntetőrúgásra az Eb-ken. Az elemzésből az is kiderült, hogy legnagyobb valószínűséggel a nyolcadik rúgók hibáznak.

A több tizenegyespárbajban is érdekelt válogatottak közül az angoloké a legrosszabb mutató: öt párbajból csak egyszer jöttek ki győztesen, és a lövéseik csupán 69 százaléka ment be. Három éve a Wembley-ben tizenegyesekkel bukták el a döntőt az olaszok ellen.

A spanyolok 6-ból 4-szer, az olaszok pedig 7-ből 4-szer nyertek büntetőpárbajt az Európa-bajnokságokon, ezzel övék a legtöbb továbbjutás ilyen módon.

A tizenegyespárbajok igazi királyai azonban a csehek (csehszlovákok), akik egyszer sem veszítettek ebben a műfajban. Háromból három győzelem, ráadásul mind a húsz tizenegyesüket értékesítették.

A másik válogatott, amelyik 100 százalékos sikeraránnyal rendelkezik a győzelmek és a gólok tekintetében, az a török csapat, de ők eddig csak egy büntetőpárbajban vettek részt az Eb-ken. A portugálok és a németek 3-ból 2-szer, a franciák és a svájciak 3-ból 1-szer nyertek büntetőpárbajt. A hollandok 4 tizenegyespárbajból csak 1-szer kerültek ki győztesen.



Source link

You may also like

Leave a Comment