Több fekvőtámaszt csinálok, mint ahány szavazónk van – Így kritizálja Ungárékat az LMP képviselője

by admin



A választók megüzenték, hogy szerintük nincs szükség a pártra. Kimondhatjuk, hogy az LMP térdre rogyott, és akkor veszítette el szinte teljes társadalmi támogatottságát, amikor a legnagyobb szükség lenne egy cselekvőképes zöld pártra Magyarországon

-ezt mondta Keresztes László Lóránt a Magyar Hangnak adott interjújában.

Az LMP-s politikus korábban megpendítette, hogy lassan megcsinál annyi fekvőtámaszt, ahány szavazója az LMP-nek van. Amikor a lap erre rákérdezett, azt mondta:

egy év alatt több fekvőtámaszt szoktam csinálni, az biztos.

Keresztes László Lóránt bírálta a párt társelnökeit is: megdöbbentőnek nevezte, hogy a 0,87 százalékos eredmény után Schmuck Erzsébet és Ungár Péter semmi érdemit nem reagált.

Ungár Péterről továbbá úgy gondolja, hogy sokáig maga sem tudta, merre van az előre és csak játékszerként tekintett az LMP-re.

A mostani elnökség „nemcsak hogy még hivatalban van, de sem a párt belső fórumain, sem a külső nyilvánosság előtt nem értékelte a saját felelősségét” – fogalmazott.

Keresztes azt elmondta, hogyha budapesti lakos lenne ő is szívesen szavazott volna Vitézy Dávidra, azt viszont kifogásolta, hogy párttagként számára átláthatatlan volt a kiválasztási folyamat. A politikus szerint még mindig az LMP-ben van a legtöbb tisztességes és felkészült ember, akik a zöld ügyekért küzdenek, ezért aztán nem is lép ki a pártból, bár nem tartja kizártnak, hogy kizárják. Abban bízik viszont, hogy a nyári tisztújításon majd lesz valaki, aki az LMP-t a helyes irányba fordítja.

(via Népszava)





Source link

You may also like

Leave a Comment