Félelem és rettegés lett úrrá a demokratákon Joe Biden vitaszereplése után

by admin



Szokatlanul hamar, még az augusztusi elnökjelölő konvenciók előtt lezajlott az első elnökválasztási vita az Egyesült Államokban, ami a legtöbb szemlélő és elemző számára Donald Trump republikánus jelölt győzelmét hozta. A demokrata Joe Biden ugyanis nem tudott rácáfolni a kora (81 év) miatt őt kritizálókra, többször elakadt mondandójában, vagy érthetetlenül motyogott, miközben a 77 éves Trump hozta a szokásos formáját, olykor a valósággal is hadilábon állva.

A CNN instant közvélemény-kutatása alapján a nézők 67 százaléka szerint Trump nyerte a vitát – négy évvel ezelőtt az első jelölti vita után a nézők 60 százaléka Bident érezte győztesnek. És ez még nem is a leglesújtóbb adat Biden és a demokraták szempontjából. A felmérésben rákérdeztek, hogy mekkora bizodalmuk van az embereknek abban, hogy Trump vagy Biden képes az ország vezetésére. Ugyan 44 százalékuknak semmi bizodalma nincs Trumpban, de Biden esetén ez az arány már 57 százalék volt. Összességében azonban a megkérdezettek 81 százaléka úgy nyilatkozott, hogy nem változtatott eddigi véleményén a vita, csupán 5 százaléknyian gondolták meg magukat a hatására.

A vita, amiről itt írtunk bővebben, megmozgatta persze az amerikai közvéleményt és a pártkádereket is.

Leginkább a megszólaló – sokszor inkább névtelenségbe burkolózó – demokrata politikusokon és a tévékbe meghívott kommentátorokon látszott, hogy vékony jégnek érezték, amin elnökjelöltjük csúszkált. David Axelrod, a párt egyik veteránja, Barack Obama volt tanácsadója azt mondta a CNN-nek, hogy Biden „kissé dezorientáltnak tűnt”, főleg a vita elején, aztán belejött, de addigra kitörhetett a pánik„. Axelrod szerint felvetődött, érdemes-e Bidennel folytatni.

A CNN arról írt, a demokraták közt az aggodalomtól a pánikig az érzelmek széles spektruma uralkodott el a vita közben. Egyelőre komolyan még nem merült fel Biden lecserélése – akinek nem is volt az előválasztás során erős kihívója –, de egyesek már elkezdték susmorogni Gavin Newsom kaliforniai és Gretchen Whitmer michigani kormányzók nevét. A Hill arról írt, az MSNBC műsorában már arról beszéltek az elemzők, hogy milyen procedúra lenne szükséges Biden lecseréléséhez az augusztus 19-22. között Chicagóban tartott demokrata konvención.

Egy demokrata stratéga azt magyarázta a New York Timesnak, hogy Bident több irányból bombázzák azzal, lépjen vissza. „Joe-nak egy mély kútja volt a demokraták szeretetéből, de ez most kiszáradt” – hozott fel egy metaforát. Szerinte a pártok azért léteznek, hogy nyerjenek, de „a Trumppal egy színpadon álló férfi nem képes nyerni”. Mark Buell, a demokraták egyik nagy pénzadományozója amiatt aggódik, lesz-e elég ideje a pártnak új jelöltet találnia.

Kate Bedingfield, a Fehér Ház korábbi kommunikációs vezetője így fogalmazott:

„Igazán kiábrándító vitateljesítmény volt ez Joe Bidentől. A legnagyobb gondja, hogy be kellett bizonyítania az amerikaiaknak, hogy van energiája és kitartása, de ezt nem tette meg. És szerintem ez aggodalomra ad okot.”

Kemény szavak is kijöttek egyesekből, egy törvényhozó ”katasztrófa„-ként jellemezte a vitát, amiben Trump még úgyis észszerűbbnek tűnt Bidennél, hogy „60 mérföld per órával hazudott”. Egy másik, demokrata kampányokon dolgozó megszólaló nyersebb volt, mondván ”meg vagyunk baszódva„.

Van Jones, Barack Obama korábbi tanácsadója arról beszélt, hogy sokan más irányvonalat képzelnek el a pártban, hisz messze még a konvenció, pláne a november 5-i választás. Mindenesetre nem ezt várták Joe Bidentől, „és ez személyesen is fájdalmas sok embernek, nemcsak pánikot, hanem fájdalmat láttunk ma este”.

Elhangzott még a szörnyű, az inkoherens és a vonatkatasztrófa szó is más névtelenséget kérő demokraták szájából. A Capitoliumnál vitanéző partit is tartottak demokraták, az egyik képviselő szerint mindenki döbbenten figyelte, amint Biden lefagy az államadósságról szóló mondata közben. Hozzátette, ő magának kedve lett volna leugrani egy hídról. Még a legpozitívabbak is azt mondták, Bidennek erőteljesebben vissza kellett volna támadnia a demokratáknak kedvező abortusztémában vagy Trump hazugságai miatt.

Kamala Harris alelnök (és alelnökjelölt) a CNN-nek értékelte az elhangzottakat, miután szembesítették vele, milyen katasztrofálisnak írták le más demokraták a vitát. Harris azzal vágott vissza, hogy Trump végighazudta az egészet, úgy kellett háromszor visszakérdezni, hogy elismeri-e majd a választás eredményét novemberben, Biden pedig lassan kezdett, de „nagyon erősen” hajrázott a vitában.

Miután a kérdésre kitérően válaszolt, Anderson Cooper riporter ismét megkérdezte, a szűk négy évvel ezelőttikhez képest Harris is gyengébbnek érezte-e Biden vitateljesítményét, mire az alelnök szenvedélyesen védeni kezdte Biden elnöki tetteit. „Nem fogom az estét azzal tölteni, hogy az elmúlt 90 percről beszéljek önnel, miközben láttam az elmúlt három és fél év [elnöki] teljesítményét” – mondta Harris, majd fordult rá arra, hogy ő az egyetlen alelnök, aki támogatja az elnökjelöltjét, hisz Trumpnak még nincs alelnökjelöltje.

Maga Biden azt mondta a teljesítményéről a vita után egy atlantai gofrizóban, támogatói körében, hogy jó volt, fájt a torka, és „nehéz vitázni egy hazudozóval”.

A New York Times a republikánus oldalról Matt Gorman stratégát idézte, aki szerint Biden még a számára könnyű pályán se ment jól, így az abortusz vagy a Capitolium ostroma ügyében. Egy Trump-ellenes republikánus, Steve Schmidt azt mondta, „Joe Biden elvesztette ma este az országot, és nem fogja visszakapni”. Szerinte ha Trump valóban veszélyt jelent a demokráciára, akkor Bidennek alázatosan és önzetlenül hátra kell lépnie.

Monica Crowley republikánus kommentátor, aki Trump elnöksége idején a pénzügyminisztériumban dolgozott, azt mondta, a vita „egy elképesztően tisztázó pillanat volt”, hisz Biden zavarodott és katasztrofális volt, szinte teljes összeomlást produkált. Ez pedig „a prominens demokratákat a pánik örvényébe” taszította. Ezzel szemben Trump szerinte dominált, bemutatta sikeres döntéseit, óvatosan válaszolt kihívójának. Crowley hozzátette, szerinte Trump nemcsak a vitát nyerte meg, hanem a választást is.

Még valaki egyértelműen elégedett volt az estével: a harmadik jelöltnek induló Robert F. Kennedy Jr., aki a vita után azt mondta, az emberek „belefáradtak, hogy a két gonosz közül a kevésbé rosszat válasszák”. Kennedyt egyébként azért nem hívták meg a vitára, mert nem sikerült a felmérésekben 15 százalék fölé jutnia, valamint elég tagállamban a szavazólapra kerülnie. Kennedy saját online műsort csinált a vita idejére, ahol a CNN-t is kritizálta emiatt. Később azt mondta, „nem gondolom, hogy ez segített volna Trump elnökön vagy Biden elnökön, szerintem ez nekem sokat segíthetett” – idézte őt a Hill.



Source link

You may also like

Leave a Comment