VSquare: a háttérben olimpiai pályázatról tárgyal a kormány és a főváros

by admin



A háttérben újraindultak az olimpiarendezésről szóló tárgyalások a kormány és a főváros között, írja kormányközeli forrásra hivatkozva a VSquare hírlevele. A portálnak nyilatkozó forrás szerint létrejöhet egy olyan alku, amelyben Budapest ellenzéki vezetése a város infrastrukturális projektjeinek pénzügyi támogatásáért cserébe áldását adja egy új olimpiai pályázatra.

A június 9-én újraválasztott Karácsony Gergely stábjából azt nyilatkozták, formális kommunikáció még nincs a témában a felek között, de arra számítanak, hogy rövidesen a hivatalos csatornákon is megkezdődnek a tárgyalások. „Minden, ami az olimpiai játékok megrendezésének előfeltétele, a főváros érdeke is, például az infrastruktúra – utak, felüljárók, tömegközlekedés stb. – fejlesztése” – mondták a főpolgármester környezetéből.

A VSquare megjegyzi, hogy a budapesti közgyűlés egyik legerősebb frakciója azé a Tisza Párté lesz, melynek vezetője, Magyar Péter korábban kijelentette, hogy támogatná a budapesti olimpiát.

Tavaly Karácsony Gergely az ATV-nek azt nyilatkozta, „hogyha az állam épít két metrót, akkor velem lehet beszélgetni az olimpiáról”.
Ugyanakkor hozzátette, hogy a jelenlegi helyzetben még az is kérdéses, hogy egyáltalán bármiről tudnak-e beszélni a magyar kormánnyal.





Source link

You may also like

Leave a Comment