Index – Belföld – Ránk szakadt az ég, Szentendrén folyóvá váltak az utak

by admin


Csütörtök este a fátyolfelhők mellett a gomolyfelhők egy része összeesik, hajnalban rétegfelhőzet képződhet. Pára, foltokban köd is kialakulhat. A záporok, zivatarok számossága csökken, de helyenként még előfordulhatnak az éjszaka második felében is.

A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad, de záporok, zivatarok mentén átmenetileg erős lökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16 és 21 fok között alakul – írja előrejelzésében a HungaroMet.

több vármegyében is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben zivatar és felhőszakadás veszélye miatt.

Pénteken a reggelre képződött pára, köd megszűnik, a rétegfelhőzet szakadozik és ismét egyre erőteljesebbé válik a gomolyfelhő-képződés a napsütés mellett. A déli óráktól újra nő a záporok, felhőszakadással kísért zivatarok esélye, amelyek legkevésbé a Nyugat-, Délnyugat-Dunántúlon valószínűek.

A zivatarokat – főként keleten – felhőszakadás, viharos széllökés, illetve jégeső is kísérheti. Este már keletebbre is csökken a csapadékhajlam. Erős, viharos széllökések csak zivatarok környezetében fordulhatnak elő. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 27–32 fok között valószínű.

Visszatér a kánikula

Hétvégén visszatér a kánikula, és a sok napsütés mellett vasárnap már 31–37 Celsius-fok között alakulnak a maximumok – írja az MTI. Szombaton napos idő valószínű gomoly- és fátyolfelhőkkel. Északkeleten, keleten helyenként, másutt legfeljebb elvétve alakulhat ki zápor, zivatar. Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás. A minimum általában 16–22, a maximum-hőmérséklet 29–34 fok között várható.

Vasárnap is napos idő várható gomoly- és fátyolfelhőkkel és inkább csak északon, északnyugaton valószínű néhol zápor, zivatar. Sokfelé megélénkül, főleg az Észak-Dunántúlon meg is erősödik a délkeleti, majd délnyugati szél. A hajnali 17–23 fokról 31–37 fok közé melegszik fel a levegő. A jövő hét elején csökken a meleg és 25–30 fok közötti maximumok várhatók.

Van, ami élvezi a fürdőzést, Szentendre főutcája folyóvá változott

A napraforgónak és kukoricának jól jött az elmúlt egy hét csapadékos időjárása, de a még aratásra váró búzának és repcének nem – írta az MTI a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésére hivatkozva.

Az elemzés szerint az elmúlt öt napban országszerte hullott csapadék, de ennek mennyisége 1 és 121 milliméter között változik. Az elmúlt 30 napban az Alföld déli és keleti tájain, valamint Budapesttől keletre, délkeletre 10–30 milliméterrel kevesebb hullott az ilyenkor szokásosnál, míg a Dunántúl jelentős részén és északkeleten 20–80 milliméterrel több. Az Alföldön többfelé kialakult aszály a legtöbb helyen jelentősen mérséklődött.

Szentendrére szerda délután csapott le a vihar, a főutcát kisebb folyóvá változtatva – írja az Időkép.

A hőmérséklet összességében 3–4 Celsius-fokkal magasabban alakult az ilyenkor szokásosnál, múlt pénteken napközben országszerte 30 fok fölötti, az Alföld déli felén 35 fok fölötti értékeket mértek, majd csökkent a meleg, a napi középhőmérséklet pedig a hét első felében már 20–25 fok között alakult.

Az ültetett növények két-három héttel előrébb járnak a fejlődésben a szokásosnál. Az őszi vetések már beértek, tart az aratás, de az érés idején hullott sok csapadék nem tett jót a termésnek, a kalászosok táblái a felhőszakadások által érintett területeken megdőltek és a gyakran nedves állományokban a gombás megbetegedések is gondot okoztak, a sáros, néhol belvizes táblák az aratást is hátráltatják. A napraforgó és kukorica egyre többfelé virágzik, mostantól igénylik a legtöbb nedvességet, havi 100 milliméter lenne az ideális.