Orbán Rómában: Nem tudjuk támogatni az EU-s csúcspozíciók elosztásáról szóló pártmegállapodást

by admin



Az ukrajnai konfliktusról és Magyarország uniós elnökségi programjáról is szó volt Giorgia Meloni olasz és Orbán Viktor magyar miniszterelnök római találkozóján – derült ki a közös sajtótájékoztatójukon. Az olasz állami ANSA hírügynökség szerint Meloni úgy fogalmazott:

Megtárgyaltuk az ukrajnai konfliktust, és álláspontjaink nem mindig egyformák, de nagyra értékelem a magyar álláspontot az EU-ban és a NATO-ban, amely lehetővé teszi a szövetségesek számára, hogy fontos döntéseket hozzanak akkor is, ha nem értenek egyet.

Meloni hozzátette, Orbánnal újra rögzítették, hogy mindketten támogatják Ukrajna függetlenségét és szuverenitását.

Szintén az olasz hírügynökség szerint Orbán a sajtótájékoztatón ezek után azt mondta:

Az eredeti EU-projekt nem ez volt, hanem az, hogy mindenkit bevonnak, kicsiket és nagyokat egyaránt. A jelenlegi nem járható út.

A miniszterelnök ezután közölte: nem tudja támogatni az EU-s csúpozíciók elosztásáról szóló „pártmegállapodást”.

Az MTI tudósítása szerint a közös sajtótájékoztatóján Orbán a magyar soros EU-elnökséggel kapcsolatban közölte: Magyarország le akar tenni az asztalra egy nagy tervet, az európai versenyképességi paktumot, mert meggyőződése szerint Európa legnagyobb problémája jelen pillanatban a versenyképesség hanyatlása. A miniszterelenök közölte, ha nem kötnek európai versenyképességi paktumot, akkor munkahelyek százezreit veszíthetik el a következő évtizedben.

Orbán az MTI szerint bejelentette továbbá, hogy lesz szlovén gázvezetékszakasz, így Olaszország és Magyarország összeköttetése megvalósul.





Source link

You may also like

Leave a Comment