nem indul újra egyéni képviselőnek 2026-ban

by admin



2024. június 24. – 22:16

Weiler Vilmos

Lázár János megerősítette korábbi ígéretét, ami szerint a 2026-os parlamenti választáson nem indul újra a hódmezővásárhelyi-makói egyéni választókerületben. Azt írta: „Politikai ambícióim és terveim vannak, de 25 év után eljött az ideje a megújulásnak”.

Lázár már idén januárban is bejelentette, hogy nem indul újra egyéni képviselőnek. Fontos kiemelni viszont, hogy arról nem írt, hogy a Fidesz-KDNP listáján nem lesz rajta, vagyis pontosan ugyanúgy bekerülhet majd a parlamentbe, mint eddig. A Fidesz vezető politikusai között sokan vannak, akik korábban indultak egyéni választókerületekben, de később már csak listáról kerültek be a parlamentbe.

Kérdés viszont, hogy Lázárnak miért kell nyilvánosan bejelenteni ezt a váltást. Januárban egyszer már elindult a találgatás, a lehetséges válaszokról itt írtunk.

Lázár János 2002 óta képviseli a parlamentben a hódmezővásárhelyi választókerületet. 2022-ben a szavazatok 51,78 százalékával nyert Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármesterrel szemben, 2018-ban is hasonló arányban támogatták a körzet választói. 2010-12 között a Fidesz parlamenti frakcióvezetője is volt.

Partnereinktől

Kövess minket Facebookon is!



Source link

You may also like

Leave a Comment