Index – Belföld – Negyvenkét körözött embert fogtak el ebben a hónapban

by admin


Sikeres munkát végzett a Budapesti Rendőr-főkapitányság június közepéig. Negyvenkét körzött embert fogtak el – számolt be a police.hu.

Az első, a második és a tizenharmadik kerületi rendőr-kapitányságok 740 körözési eljárást tekintettek át ez idő alatt. A BRFK több osztálya vidéki kapitányságokkal együttműködve fogott el 36 embert. 

Az akció során megtaláltak két eltűnt személyt is, négynek pedig a pontos tartózkodási helyét állapították meg. Az elfogatóparancsokat rablás, testi sértés, zaklatás, lopás, hűtlen kezelés, kifosztás, garázdaság, csalás, kábítószer birtoklása, közokirat-hamisítás és ittas járművezetés miatt adták ki.

A tájékoztatásban kitértek arra is, hogy többen jelentkeztek a hatóságnál, amikor a célkörözési nyomozók telefonon vagy hozzátartozóikon keresztül felvették velük a kapcsolatot. Így tett például egy lopási ügye miatt másfél éve szökésben lévő asszony, egy féléves börtönbüntetése miatt bujkáló férfi és egy középkorú nő is, akit azért köröztek, mert nem kezdte meg a csalás miatt rá kiszabott három és fél éves börtönbüntetését. A BRFK célkörözési osztálya rendszeresen szervez hasonló akciókat.