Index – Mindeközben – Balogh Edina betekintést engedett az otthonába

by admin


A rapper kutyamenhelyekről ejtett kijelentésére reagált a színész.

young g beci arpa

Fotó: Neuzer Imre, Kaszás Tamás / Index

Rácz Béla, azaz Young G Béci az RTL Reggeli című műsorában járt a napokban feleségével, Rácz-Mészáros Norinával, valamint közös kislányukkal. A rapper a nemrég vásárolt kutyájukat, Snackyt is magával vitte a beszélgetésre, ahol elmondta, hogyan esett rá a választásuk, de azt is kifejtette, miért nem tartja minden esetben jó ötletnek a menhelyről befogadott kutyákat. Miután Young G Béci elmondta a véleményét a tenyésztőnél vásárolt és a menhelyekről hozott kutyákról, Árpa Attila egy posztban fogalmazta meg az ellenérzéseit a hallottakkal kapcsolatban, amit aztán rövidesen törölt. Ez mégis a rapper tudomására jutott, amire TikTok-videóban válaszolt:

„Hogy mi vásároltunk egy kutyát, ezzel van mindenkinek baja? Én nem azt állítottam, hogy a menhelyről ne szerezzen senki kutyát, én azt állítottam, hogy a hároméves gyermekemnek nem szívesen hoztam volna menhelyről. A kutya végett sem, a gyerek végett sem.

De neked mi a problémád, Árpa Attila? Nem tudsz felhívni, ha ilyen problémád van? Én rád írtam, de te nem tudsz rám írni, hogy figyelj már, szerintem nincs igazad…

Nagy manusz létedre te itt írogatod ki a posztokat, utána még kommentelsz, hogy én f*sz vagyok? Hát, te nem tudtad elcsábítani a feleségemet még anno, nem? Meg ki vagy te, hogy a nevemet a szádra veszed? Te normális vagy? Szedd már össze magad!” – fakadt ki az egykori valóságshow-szereplő az azóta már szintén törölt videóban.

Az eset kapcsán a Bors felkereste Árpa Attilát, aki ki is fejtette a véleményét az elhangzottak tükrében.

Nem tudom pontosan, ki ő, de azt tudom, hogy szerepelt egy televíziós műsorban, amit emberek néznek, és még azt sem tartom kizártnak, hogy vannak olyan nézők, akik hallgatnak rá, esetleg hisznek neki

– mondta a lapnak a színész, majd azt is elmondta, hogy szerinte az egykori ValóVilág-szereplő kijelentése nagyon káros a menhelyek működésére nézve, és veszélyezteti azoknak a munkáját, akik azért dolgoznak, hogy az emberek állatotthonból vigyenek kutyát, ne pedig szaporítótól.

A kutya nem egy divatcikk, nem egy női táska vagy egy pár cipő, hanem egy élőlény. Ez a fiatalember viszont óriási ostobaságokat mondott… Mert igen, vannak olyan kutyák is, akik sérültek, akik traumatizálva, bántva voltak, de nem csak ilyen lakói vannak a menhelyeknek. Az ott dolgozók meg fogják találni a megfelelő társat, akár kisgyermek mellé is. Lehet, hogy nem az első helyen, de akkor a következőn. Ehhez csak türelem kell

– fogalmazott Árpa, majd arról is beszélt, hogy valóban posztolt, mert szerinte egy másik ember publikus nyilatkozatára joga van reagálni, hisz „erre való a közösségi média”. Végül azért szedte le a bejegyzést, mert csúnyán beszélt benne, és az édesanyja ilyenkor haragudni szokott rá, de részéről ezzel lezártnak tekinti az egészet.





Source link

You may also like

Leave a Comment