Index – Mindeközben – A Stranger Things színészét kirúgtak egy bárból, miután nem hagyta békén a vendégeket

by admin


Magas szintekre emelte a párkeresést egy fiatal nő, aki kitalálta: attól teszi függővé, milyen férfival vág neki az ismerkedésnek, hogy az milyen eredménnyel töltötte ki a párkapcsolati kvízt, amelyet összeállított. A Londonban élő holland influenszer, Vera Dijkmans feltehetően úgy ítélte meg, hogy a társkereső alkalmazások már kimentek a divatból, ezért állította össze a 15 kérdésből álló tesztet, amelyet végül több mint 5 ezer férfi töltött ki. De még mindig a szinglik táborát erősíti, mivel igen magasok az elvárásai, és azokhoz csak kevesek érhetnek fel.

Körülbelül 5 ezer jelentkező volt, de miután a legtöbbet átnéztem, csak három srácot találtam, akikről úgy gondoltam, hogy megfelelhetnek

– árulta el a több mint 7 milliós követőtáborral rendelkező influenszer, aki azóta már mindhárom szerencsés férfival randizott, de egyikükkel sem találta meg a közös hangot. 

Ugyan randiztam velük, de még most is szingli vagyok. Bár az eredmények csalódást okoztak, mégis sikerként könyvelem el ezt a kísérletet, mivel pontosítani tudtam, hogy mit szeretnék egy férfiban, és láttam, ki felel meg a követelményeknek

– vonta le a következtetést.

A legtöbb kitöltés Texasból érkezett, és a legtöbb férfi vízöntő csillagjegyű volt. Dijkmans számára ugyanis a horoszkóp is fontos – a kvíz első kérdése rögtön az, hogy mi a kitöltő csillagjegye. De az influenszer többek között arra is kíváncsi volt, hogy udvarlójának hány exe van, vannak-e gyerekei, akar-e egyáltalán gyereket, főállásban dolgozik-e, vagy hogy az illető a szüleivel él-e még, esetleg van-e működő autója. Utolsó kérdése arra vonatkozik, hogy ki a legjobb előadó: The Weeknd, Future, Drake vagy Travis Scott?

A párkeresést egyelőre felfüggesztettem, de nyitott maradok. Nagyon válogatós vagyok, és olyan pasira vágyom, aki majdnem tökéletes. Szerintem nem kellene kompromisszumot kötnöm azzal kapcsolatban, mire vágyom. Inkább maradok szingli, amíg meg nem találom, akivel együtt kell lennem

– indokolta.

(via LadBible)





Source link

You may also like

Leave a Comment