Index – Belföld – Magyar Péter bejelentette, hogy beül az Európai Parlamentbe

by admin


Magyar Péter a brüsszeli repülőtérről jelentkezett be a közösségi oldalán élő adásban kedd este, miután az Európai Néppárt képviselőcsoportja úgy döntött, hogy a Tisza Párt hét képviselőjét, köztük Magyar Pétert, a párt alelnökét is felveszik soraikba

A Tisza Párt alelnöke bejelentette, hogy ígéretéhez híven felveszi az európai parlamenti mandátumát, hiszen támogatói a párt honlapján indított szavazáson úgy döntöttek, hogy vegye fel a mandátumát, és üljön be képviselőként az Európai Parlamentbe. 

Magyar Péter azt mondta, hogy korábban valóban úgy nyilatkozott, hogy nem tervez beülni az EP-be, de állítása szerint azóta sokat változott a helyzet, és a Tisza Pártnak jelenlegi hét képviselőjével majdnem akkora frakcióval rendelkezi az Európai Néppártban, mint a Fidesz.

A EP-s mandátumáról kiírt szavazással kapcsolatban elmondta, hogy sokan támadták azzal, hogy egyoldalú volt a szavazás, és nem lehetett nemmel szavazni, de ő erre úgy reagált, hogy úgy tudja a Fidesz kiadta az ukázt „a szavazóinak és a trolljainak”, hogy szavazzanak nemmel Magyar Péter szavazásán.

Magyar Péter hangsúlyozta, hogy ha nem veszi fel a mandátumát, akkor is sokat kellene külföldre utaznia külföldi partnerekkel találkozni, de most, hogy úgy döntött, hogy beül, ezt így majd Brüsszelben megteheti.

Jótékony célok

Leszögezte, hogy ha azt érzi, hogy az EP-képviselői munkája a Tisza Párt építésének rovására megy, akkor azonnal befejezi a brüsszeli megbízatását. Ígéretet tett arra is, hogy fél év után újra megszavaztatja majd a követőit, hogy maradjon-e az EP-ben.

Arról is beszélt, hogy ez nem a pénzről szól, hiszen az a nagyjából 8 ezer euró, amit egy európai parlamenti képviselő kap, annak a felét jótékony célra fogja felajánlani. Elmondása szerint ez minden hónapban más szervezet fogja megkapni, elsősorban gyermekeket, nehéz sorsú családokat tervez segíteni, de ezt is megfogja szavaztatni majd a támogatóival.

Továbbá arra kérte a többi magyarországi párt listavezetőjét, hogy járjanak el hasonlóképpen, külön kiemelve Deutsch Tamást, a Fidesz-KDNP európai parlamenti listavezetőjét.

Magyar Péter egy ponton azt is kijelentette, hogy mostantól vége a one-man-shownak, valamint leszögezte, hogy a Tisza Párt nem csak róla szól, és ő csak egy szereplője a történetnek, és azt szeretné, ha még többen csatlakoznának hozzá.

A KDNP Európai Néppártból való kilépéssel kapcsolatban elmondta, hogy Hölvényi György, a KDNP európai parlamenti képviselője is ott ült kedden a Néppárt zárt ülésén, amelyen elfogadták a Tisza Párt csatlakozását az EPP EP-frakciójába. Továbbá azt is elmondta, hogy a KDNP-nek szégyellnie kellene magát azért, hogy eddig jó volt nekik az Európai Néppártban, most azonban a Tisza Párt csatlakozásával „egyből háborúpártizzák” a EPP-t.

A nemrégiben kiszabott európai bírságról azt mondta, hogy „ez a döntés kizárólag az Orbán-kormány politikai felelőssége.” Mint mondta, a magyar kormány évekkel ezelőtt hozott egy olyan szabályozást, ami nem felelt meg az európai jognak, de szerinte ezt meg lehetett volna védeni, és volt ideje a kormánynak arra, hogy olyan szabályozást hozni ami megfelel az európai jognak. Hozzátette, hogy ezt a bírságot a kormánytagok saját vagyonából kellene kifizetni, és világbotránynak nevezte, hogy ezt a bírságot magyar adófizetők fogják kifizetni.