Tömegek tűnnek el a magyar munkahelyekről, ezért nem hallani a leépítésekről

by admin



2021 vége óta nem látott magasságokban volt azok száma az idei első negyedévben, akik elveszítették a munkájukat, vagy tönkrement a vállalkozásuk. A KSH adatai szerint ugyanis idén az első három hónapban 75,7 ezer ilyen munkanélküli volt Magyarországon. Ez a szám ennél magasabb utoljára 2021 harmadik negyedévében volt (82 ezer fő), az emelkedés 2022 második felében indult meg, tavaly a harmadik negyedévben volt egy visszaeső trend, de azt követően ismét emelkedik a mutató.

Szintén évek óta nem volt ilyen magas a száma azoknak, akik felmondtak a munkahelyükön vagy megszűnt a vállalkozásuk. Ők az idei első negyedévben 45,7 ezren voltak. összességében 229,1 ezer munkanélküli volt az országban az idei első negyedévben, ilyen magas számokat még a COVID alatt sem láthattunk.

Annyi ember nem küldenek el, hogy be kelljen jelenteni

Mi is érzékeljük, hogy nagyon magas a megszűnő vállalkozások száma. Ez nyilvánvalóan elvesztett munkahelyeket is jelent. Viszont a nagyvállalati szektorban jelenleg nem tapasztaljuk azt, hogy nagyobb létszámnak az elbocsátása történne vagy csoportos létszámleépítések lennének az egyes vállalkozásoknál, a létszámcsökkentések mértéke nem éri el azt a szintet, amikor már be kell jelenteni őket – értékelte a portálnak a KSH adatait Mészáros Melinda, a LIGA Szakszervezetek elnöke.

Egyre többször panaszkodnak a munkavállalók, hogy elküldte őket a cég, elbocsátások történtek. Amikor megvizsgáljuk a tényleges helyzetet, akkor viszont azt látjuk, hogy a munkavállalók is belementek a közös megegyezéssel történő megszüntetésbe. Nem tájékozódnak megfelelőképpen, vagy van a részükről egyfajta retorzióval szembeni félelem is, hogyha mégiscsak maradok, akkor mi történhet. Jelen van egy harmadik dolog is: sok esetben kínálnak a munkáltatók kecsegtető plusz juttatást a közös megegyezés fejében, ami vonzóvá teszi a munkavállalók számára is ezt. Tehát kapnak például pár havi plusz juttatást, ilyen esetben pedig nem gondolkodnak abban, hogy közös megegyezés vagy megvárják, amíg felmond nekik a munkáltató – részletezte Mészáros Melinda.

Sokan mennek el, helyükre nem vesznek fel új kollégát

Tapasztaljuk, hogy a nyugdíjba menők helyére, vagy azok helyére, akik munkahelyet váltanak, elmennek az adott vállalkozástól, nem vesznek fel új munkavállalót. Tehát gyakorlatilag azzal csökkentik a tényleges létszámot, hogy a pótlásról már nem gondoskodnak. Ez 2024-ben egy teljesen új tendencia. Korábban sokkal nagyobb volt a felvételi hajlandóság, több hirdetést is adtak fel a vállalkozások. Ezeknek a száma az elmúlt hónapokban egyértelműen csökkenést mutat – hívta fel a figyelmet a LIGA elnöke.





Source link

You may also like

Leave a Comment