Megállapította az országos nemzetiségi választás eredményét az NVB

by admin



A nemzetiségi választópolgárok június 9-én egyszerre választották meg a települési, megyei és országos önkormányzatok tagjait. A települési választáson képviselőjelöltekre szavazhattak, a területi és országos választáson pedig nemzetiségi szervezetek által állított listákra.   

 A települési választások eredményét a helyi választási bizottságok állapították meg. A területi választás eredményét a területi választási bizottság állapította meg a helyi választási bizottságoktól beérkezett jegyzőkönyvek és a szállítóborítékban érkezett szavazatok összeszámlálása után. A területi választási bizottságok az egyes nemzetiségek esetében az országos választás területi eredményéről is kiállították a jegyzőkönyveket.

Az NVB a jegyzőkönyvek elleni jogorvoslati határidő letelte után, hétfőn állapíthatta meg a nemzetiségek országos választásának eredményét.
    

Az országos listát állító nemzetiségi szervezetek a rájuk leadott szavazatok arányában szereztek mandátumot. Nem szerezhetett mandátumot az a lista, amely a leadott az érvényes szavazatok legalább öt százalékát – közös lista esetén legalább tíz százalékát, kettőnél több nemzetiségi szervezet által állított közös lista esetén legalább tizenöt százalékát – nem érte el.
    

Az NVB hétfői határozatában nemzetiségenként külön állapította meg a választás eredményét, az egyes listák által szerzett mandátumok számát.  

E szerint a bolgár országos önkormányzat mind a 15 tagja – mivel csak ez a szervezet állított országos listát – a Magyarországi Bolgárok Egyesületének listájáról szerzett mandátumot.

A görög országos önkormányzatban hat képviselője van a Beloianniszi Görögök Kulturális Egyesülete és a Diaspora Görög Hagyományőrző és Érdekvédelmi Egyesület listájának, öt a Görög Ifjúsági Egyesület listájának, négy a Syllogos Magyarországi Görögök Kulturális Egyesülete és a Magyarországi Görögök Kulturális Egyesülete-Csongrád Megyei Helyi Csoport listájának. 

A horvát nemzetiség 31 tagú országos önkormányzatában 21 képviselő a Magyarországi Horvátok Szövetsége Egyesület listájáról, tíz pedig a Hrvati-Horvátok Egyesületéről szerzett mandátumot.

A lengyel országos önkormányzatban kilencen szereztek mandátumot a Polonia Nova Közhasznú Kulturális Egyesület – Magyarországi Bem József Lengyel Kulturális Egyesület-Derenk Öröksége Egyesület listájáról, hatan pedig a Magyarországi Lengyel Katolikusok Szent Adalbert Egyesülete listájáról.
    



Source link

You may also like

Leave a Comment