Index – Sport – Marozsán Fábián nyolcaddöntős a hallei tornán

by admin


Marozsán Fábián győzött az első fordulóban, ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe hétfőn a Halléban zajló, 2,2 millió euró (871,3 millió forint) összdíjazású füvespályás férfi tenisztornán.

A világranglistán 45. játékos nem kezdte jól a rövid füves szezont, mivel egy hete a nyitókörben kikapott Stuttgartban a 131. szerb Hamad Medjedovictól. A másik németországi versenyen az orosz Roman Szafjullin állt a háló túloldalán, aki öt hellyel előzi meg őt az ATP-rangsorban. Első találkozójukon 1:1-nél megállt a meccs, mert a bíró a szemerkélő esőben túl csúszósnak találta a felületet, így néhány perces karbantartás következett, majd a napsütés ellenére a játékosok az öltözőbe vonultak. Szűk fél óra elteltével ismét bemelegítettek, majd stabil adogatójátékokkal jutottak el 6:5-ig. Magyar szempontból a legjobbkor jött a szett egyetlen brékje, ugyanis a 24 éves Marozsán ekkor vette el az orosz szerváját, aki játszmalabdánál kettős hibát ütött.

A folytatásban rögtön jött a második brék, csakhogy ezúttal az ellenfél került lépéselőnybe, és mivel a magyar teniszező ezt követően bréklabdáig sem jutott el, 1 óra 28 perc elteltével jöhetett a döntő felvonás. Ebben Marozsán egy bréklabdánál ütött remek fogadással 2:0-ra ellépett, majd lendületben maradt, elképesztő nyerőket mutatott be és hamarosan dupla brékelőnyben volt. Innen már nem volt kétséges a diadal, a fordulatos mérkőzés 1 óra 50 percig tartott.

Marozsán a 16 között a világelső olasz Jannik Sinnerrel vagy a holland Tallon Griekspoorral (27.) csap össze.

ATP 500, Halle
1. forduló (a nyolcaddöntőbe jutásért):
Marozsán Fábián–Roman Szafjullin (orosz) 7:5, 4:6, 6:1