Index – Futball – Európa-bajnokság 2024

by admin


A találkozó már eleve felfokozott hangulatban kezdődött, hiszen előbb az ukránok alapozták meg a hangulatot azzal, hogy egy szétlőtt harkivi stadion szektorátelvitték Münchenbe, hogy így hívják fel a tornára kiutazó drukkerek és újságírók figyelmét a háborúra, majd az Európai Labdarúgó-szövetség is beleszólt a történésekbe. Az UEFA ugyanis alig néhány órával a 15 órakor rajtoló mérkőzés előtt úgy döntött, hogy kitiltja az orosz zászlókat az Allianz Arénából, a mérkőzés helyszínéről, hogy azokkal ne provokálhassák az ukrán szurkolókat és játékosokat. 

A találkozó előtt egyébként nagy volt a fogadkozás, még Szerhij Rebrov, az ukránok szövetségi kapitánya is arról beszélt, meg kell mutatniuk, mennyire tudnak küzdeni, hiszen a frontról is rengeteg üzenetet kaptak a harcoló katonáktól, hogy értük is álljanak ki a pályán a játékosok, akik egytől egyig hazájuk zászlójába burkolózva ballagtak fel a gyepre. Ennek megfelelően az ukránok kezdték élesebben a mérkőzést, az első percekben főleg a Chelsea légiósa, Mihajlo Mudrik vezetésével rohamoztak a kékmezesek, ám az első kaput eltaláló lövés mégis a románoké volt, egy nem túl erős löketet eresztett meg a kapu közepébe Florinel Coman. 

Az első szögletre a 22. percig kellett várni, az ukránok végezhették el, de veszélyes helyzet nem alakult ki belőle. Három perc múlva ismételhetett Ukrajna, de ebből sem lett semmi.

Bakira bombagóllal válaszoltak a románok

A mérkőzésen ezután percekig folytatódott az ukrán fölény, egészen a 29. percig, amikor óriási meglepetésre vezetést szereztek a románok. Az ukrán védelem bénázása is kellett ehhez, rossz hazaadás után Andrij Lunyin kapus eladta a labdát, ám a gól mégis Stanciu érdeme, aki brutális lövést eresztett meg, állítgatás nélkül bombázott a léc alá. (1–0)

A bekapott gól láthatóan megzavarta az ukránokat és Románia kezdeményezett ezután a mérkőzésen. Ukrajnának kellett hét perc, mire összeszedték magukat, Mudrik kétszer is veszélyeztetett, de gólt nem sikerült szereznie. A pálya ekkorra már szinte teljesen szétszakadt: a középpálya egyik csapatnál sem létezett, folyamatosak voltak a helyzetek a 16-osokon belül mindkét oldalon.

A 39. percben Stanciu kis híján megduplázta saját és csapata góljainak számát, szögletből ívelt kapura, Lunyin ismét nagyot bakizott, de a labda a felső kapufán csattant. A félidőig már nem változott az állás és a játék képe sem, itt is, ott is voltak helyzetek, de igazán veszélyes nem nagyon.

A szünet után jött a hidegzuhany

A fordulás után a játék képe nem változott sokat, meddő ukrán fölény és román veszélyeztetés, amelyet aztán a sárgamezesek az 53. percben ismételten gólra váltottak. Razvan Marin nem kisebb gólt lőtt, mint az első félidőben Stanciu, nagyjából 20 méterről bombázott laposan a jobb sarokba. Lunyin kapus erre sem tudott érdemben reagálni. (2–0)

Négy perccel később aztán jött az újabb pofon: szöglet után egy középre beadott labdára robbant rá Denis Dragus és máris 3–0 volt a románoknak. Bár rövid ideig még csekkolták a VAR-szobában, hogy nem előzte-e meg lesállás a találatot, végül érvényesnek ítélték a gólt. (3–0)

A harmadik román gólra a 62. percben mindkét szövetségi kapitány reagált: a románoknál Ianis Hagi és Valentin Mihaila váltotta Dennis Mant és Florinel Comant, míg ukrán oldalon hármas cserét hajtott végre Rebrov. Lekapta Sztepanenkót, Sarapenkót és Cihankovot is, helyükre három támadó, Brazsko, Jarermcsuk és Jarmolenko állt be. A cserék ellenére is támadóbb volt Románia, a 67. percben Konoplja csak sárgalapot érő szabálytalansággal tudta megállítani a román támadást. Konoplja egyébként nem sokáig volt fenn utána a pályán: a 72. percben Timcsik váltotta.

76 percig nem találtak kaput az ukránok

A 73. percben kis szünettel végeztek el egy szögletet az ukránok, miután egy román szurkoló besétált a pályára és megölelte a válogatott egyik játékosát. A sárgapolós férfit aztán kikísérték a biztonságiak. A 75. percben újabb kettős román csere jött: a volt fehérvári Adrian Rus és a csatár George Puscas állt be Marius Marin és Denis Dragus helyére.

A 77. percben aztán olyan történt, amilyenre addig a meccsen még soha: kaput talált egy ukrán lövés! Szudakov bombázott középről, hasonló helyzetben, mint Stanciu a góljánál, de ez a lövés nem ért hálót: Nita kapus könnyedén leszedte. Ukrajna később sem tudta felpörgetni igazán a támadójátékát, halovány helyzetecskékkel operáltek. A 83. percben Rebrov utolsó cseréjét is kihasználta: Szudakovot Malinovszkij váltotta, ám így sem tudtak komoly helyzetig eljutni. A 86. percben lejött az első román gól szerzője, Stanciu, helyére Racovitan állt be.

A találkozó képe nem változott a lefújásig, az ukránok erőtlenül támadtak, Románia pedig már nem is próbálkozott előre menni. A vége így maradt 3–0. 

Ukrajna pénteken Szlovákia ellen javíthat, míg a románok szombaton Belgium ellen lépnek pályára. 

Európa-bajnokság, csoportkör, 1. forduló:

E csoport: 

  • Románia–Ukrajna 3–0 (Stanciu 29., Marin 53., Dragus 57.)
  • Belgium–Szlovákia 18:00

D csoport:

  • Ausztria–Franciaország 21:00

(Borítókép: A Románia-Ukrajna mérkőzés 2024. június 17-én. Fotó: Sven Hoppe / picture alliance / Getty Images)

Frontvonal

Átfogó elemzések, világátalakító kérdések és jövőképek egy kötetben.

MEGVESZEM

Meccsösszefoglalók, riportok, interjúk, podcastok, videók, érdekességek – minden egy helyen, minden az Indexen!

Böngéssze az Index Európa-bajnoki mellékletét, ahol a cikkek mellett megtalálja a menetrendet, a csoportok állását, a játékoskereteket, a csapatleírásokat és a helyszíneket is! Tartsanak velünk egy hónapon át, hiszen helyszíni tudósítóink rendszeresen exkluzív tartalmakkal jelentkeznek Németországból!

Rossi

Ismerd meg a magyar labdarúgás hősének emlékezetes pillanatait!
Folytassa, Mister!

MEGVESZEM