Index – Belföld – Elgyengült a forint, és ezt most meg kell fizetnünk

by admin


Az elmúlt időszakban folyamatosan emelkedő tendenciát látunk az üzemanyagárakat illetően. A hét elején a holtankoljak.hu közlése szerint tovább drágul a benzin és a gázolaj literenkénti ára.

A benzin esetében kisebb mértékű drágulás figyelhető meg, az átlagár 2 forinttal emelkedik, a gázolaj viszont jelentősebb mértékben, 8 forinttal lesz drágább. Az átlagárak tehát így alakulnak a benzinkutakon:

  • 95-ös benzin: 596 forint/liter,
  • gázolaj: 609 forint/liter.

Ahogy korábban már megírtuk, a szerkesztőségünk birtokába jutott információk szerint a Mol-csoport levelet küldött a benzinkutaknak, amelyben azt írta, hogy a heti két alkalom helyett mostantól akár hetente többször is változhat az üzemanyagok ára.

Így a piac volatilis mozgását gyorsabban tudja követni a Mol, a kereskedelmi partnereik pedig aktuálisabb, „a mindenkori piaci viszonyokat jobban tükröző áron vásárolhatják meg az üzemanyagot”.

Lassan vége az átárazásnak

Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján a múlt héten Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 587 forint volt, ami 8 forinttal alacsonyabb a régiós átlagértéknél. A szomszédos országokban az átlagár 605 forint volt, a magyar ár 3 százalékkal, azaz 18 forinttal volt alacsonyabb.

A dízel üzemanyag heti átlagos ára Magyarországon 595 forint volt, ami 7 forinttal, 1,2 százalékkal haladta meg a régiós 588 forintos átlagárat. A szomszédos országokban 602 forint volt a dízel átlagára, a magyar adat 1,2 százalékkal, azaz 7 forinttal volt ennél alacsonyabb.

  • A 95-ös benzin magyarországi átlagára 7 forinttal csökkent az előző heti adathoz képest. A régiós átlagár és a szomszédos országokban megfigyelt átlagár ugyanolyan mértékben, 5 forinttal csökkent.
  • A gázolaj magyarországi átlagára 6 forinttal csökkent egy hét alatt. A régiós átlagár 3 forinttal, a szomszédos országokban megfigyelt ár pedig 1 forinttal csökkent.

Pletser Tamás, az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője az Index megkeresésére kiemelte, hogy a piacon április környékén jelentős dízelár beesés volt látható, mert az európai piacon sokan gazdasági visszaeséstől tartottak.

Az utóbbi két hétben azonban visszaemelkedett Európában a dízelárrése, jelenleg ez az európai piacon 22 dollár közelében van, míg a benzin árrés 17 dollár körül jár.

Az utóbbi egy hónapban a kínai finomítók látványosan visszafogták magukat. Ez azért lényeges, mert jelentős exportot képviselnek a világgazdaságban. Fontos hangsúlyozni, hogy az ukránok továbbra is támadják az orosz infrastruktúrákat, illetve a mostani időszak – áprilistól júniusig –  hagyományosan leállások terhelt a finomítóknál

– emelte ki az Erste Bank elemzője.

Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára pedig azt hangsúlyozta, hogy jelentős fordulat következett be az elmúlt két hétben az európai piacon, ugyanis a dízel 7 százalékkal drágult, így a hazai dízelárakban – a gyenge forint hatása mellett – ez is jól megfigyelhető. Mint azt korábban írtuk, a múlt héten jelentősen gyengült a forint, az euróval szemben a 390-es szintről 399 közelébe, míg a dollárral szemben 362-ről 374-re.

A főtitkár szerint a nyári szezonban hagyományosan benzinforgalom-növekedés látható, és szerinte az átárazások lezároltak. Így a közeljövőben egy-két korrigáláson túl drasztikusabb növekedést már nem lehet várni.

Így alakult a régiós mezőny

A legfrissebb adatok alapján Magyarországhoz képest a régiós országok közül Ausztriában, Csehországban, Horvátországban, Lengyelországban, Szerbiában, Szlovéniában és Szlovákiában volt magasabb a benzin átlagára. Az előző heti adatokhoz képest Szlovákiában csökkent a legnagyobb mértékben a benzin ára, 8 forinttal.

A dízelolaj esetében Ausztria, Horvátország és Szerbia heti átlagára meghaladta a magyar értéket, ugyanakkor Bulgáriában az átlagár több mint 10 százalékkal kisebb volt a magyar dízel üzemanyag átlagárához képest. Bulgária, Horvátország és Szlovénia kivételével a régió összes országában csökkent a dízel átlagára az előző héthez képest. Lengyelországban volt tapasztalható a legnagyobb mértékű, 7 forintos csökkenés.

(Borítókép: Kolumbán Kitti / Index)