Több százezren tüntettek Le Pen szélsőjobbos pártja ellen Franciaországban

by admin



2024. június 16. – 11:30

Flachner Balázs

A francia belügyminisztérium tájékoztatása szerint 250 ezren tüntettek szombaton Franciaországban a Marine Le Pen nevével fémjelzett, szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés ellen meghirdetett megmozdulásokon. Összesen nagyjából kétszáz városban voltak megmozdulások, de csak Párizsban 75 ezren mentek utcára, és több tízezer rendőrt és csendőrt vezényeltek utcára – írja az AP.

A tüntetéseket azután szervezték meg, hogy Emmanuel Macron francia államfő a múlt vasárnapi, európai választásokon elszenvedett veresége után kétfordulós előrehozott választásokat írt ki június 30-ra és július 7-re. A jelenlegi felmérések szerint ennek legnagyobb esélyese a Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés (RN), a tüntetések szervezői pedig azért szólították utcára az embereket, mert attól tartanak, hogy a második világháború óta először szélsőjobboldali kormánya lehet Franciaországnak.

Az MTI beszámolója szerint a felhíváshoz csatlakoztak a baloldali pártok is, amelyek Új Népfront néven közös jelölteket állítanak az előrehozott választásokon. Francois Hollande volt szocialista államfő szombaton általános meglepetést okozott azzal, hogy bejelentette, egykori választókörzetében a közép-franciaországi Tulle városában elindul a képviselői helyért. Gabriel Attal miniszterelnök

szombat este számos intézkedést ígért a megélhetési problémák javítására, egyebek mellett az energiaszámlák 15 százalékos csökkentését jövő téltől.

Az Opinionway közvéleménykutató-intézet szombaton közzétett felmérése szerint ha vasárnap tartanák a választások első fordulóját, az RN 33 százalékos támogatottságra számíthatna, a baloldali szövetség 25, míg az elnöki tábor 20 százalékot érne el. Az első fordulót június 30-án tartják, s azok a jelöltek jutnak tovább az egy hét múlva esedékes második fordulóba, akik legalább 12,5 százalékot elértek, így akár három jelölt is megküzdhet egy-egy helyért július 7-én. Emmanuel Macron hazárdjátéknak is beillő választásba meneküléséről itt írtunk bővebben.

Partnereinktől

Kövess minket Facebookon is!



Source link

You may also like

Leave a Comment