Nem vesznek el örökre a nyugdíjmilliárdok

by admin


Az szja-bevallás közeledtével évről évre figyelmeztetnek, hogy ne felejtsünk el nyilatkozni az szja-visszatérítésről, különben csökkenhet a nyugdíj-megtakarításunk, így végső soron maga a nyugdíjunk. Így történt ez idén is, közleményt adott ki többek között az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) május elején arra ösztönözve minden pénztártagot, hogy rendelkezzenek az szja-visszatérítésről, ami az éves megtakarítás 20 százaléka lehet, megtakarítási formánként maximum 100, 130 vagy 150 ezer forint, összesen pedig legfeljebb 280 ezer forint. Ennyi kerülhet a megtakarítók pénztári számlájára az adójukból – vagyis nem kicsi a tét.

Azt is írták, hogy évente több milliárd forint adó-visszatérítésről mondanak le a nyugdíj-, illetve egészségpénztári tagsággal rendelkező magánszemélyek, mert nem nyilatkoznak, valamint arra is utaltak, hogy ezzel a pénz veszendőbe megy. Adatokat is közöltek, miszerint

  • a szövetség tagpénztáraihoz 2021-ben érkezett befizetések után több mint hétmilliárd forint volt az az szja-visszatérítés, amit elfelejtettek visszaigényelni a tagok,
  • 2022-ben viszont már alig haladta meg az ötmilliárd forintot.

Ezek szerint milliárdok vesztek el – akár örökre.

Csakhogy a NAV szja-aloldalán elérhető kérdések, válaszok összeállítás alapján, ha a magánszemély nem nyúl hozzá a NAV által elkészített szja-tervezethez, akkor is benne van a pénztári befizetések után járó szja-visszatérítés összege, és külön rendelkezés híján is a bevallás részévé válhat, azaz teljesülhet az szja-visszatérítés. Nem értettük, hogy akkor minek kellene külön nyilatkozni, és miként veszhetnének el a pénzek. A szövetséget és a hatóságot is megkérdeztük.

Ha egyetlen megtakarítás van, nem kell nyilatkozni

A NAV tájékoztatója alapján többféle forgatókönyv létezik attól függően, hogy valakinek egy vagy több pénztára/megtakarítása van-e, illetve az is számíthat, hogy előző évben adott-e be adóbevallást.

Ha valakinek csak egyetlen olyan megtakarítása van (önkéntes nyugdíjpénztár, önsegélyező pénztár, egészségpénztár, nyugdíjbiztosítás vagy nyugdíj-előtakarékossági számla), amire 20 százalékos szja-visszatérítés jár, akkor nincs teendő, nem kell rendelkezni. Amint a NAV fogalmaz:

az adóbevallási tervezettel összefüggő eljárásban a magánszemély adó feletti rendelkezésének minősül a NAV által elkészített és az adóbevallási tervezetben feltüntetett önkéntes kölcsönös pénztári nyilatkozat is.

Vagyis az is rendben van, ha a magánszemély az adóbevallási tervezetet 2024. május 21-éig nem egészítette ki, nem javította, a bevallási kötelezettségét más módon nem teljesítette. Ilyenkor ugyanis nem kell külön nyilatkozni, a 20 százalékos adó-visszatérítés a NAV-os tervezet alapján automatikusan rákerül a megtakarítási számlára.

Ha több megtakarítás van, szükség lehet nyilatkozatra

Amennyiben több, adó-visszatérítésre jogosító megtakarítása is van valakinek (mondjuk egészségpénztári és nyugdíjpénztári is), akkor már nem feltétlenül lehet megúszni külön nyilatkozat nélkül, mert az egyes megtakarításokhoz járó szja-visszatérítést összesítve lehet csak megkapni, és csak az egyik megtakarítási számlára lehet kérni. Azt pedig a NAV nem feltétlenül tudhatja, hogy melyik megtakarításunkat szeretnénk gyarapítani a 20 százalékos adó-visszatérítéssel, ezért kell nyilatkoznunk erről.

Szajki Bálint / 24.hu

A NAV ezzel kapcsolatban is két verziót részletez – a fő különbség abban van, hogy volt-e az előző évben adóbevallásunk, vagy sem.

  • Ha a magánszemély több önkéntes pénztári tagsággal rendelkezik, akkor a NAV az adóbevallási tervezetben annak a pénztárnak az adatait tünteti fel, amelyik pénztár felé a tárgyévet megelőző évi szja-bevallásában rendelkezett (feltéve, hogy az adóévben volt rendelkezési jogosultságot megalapozó befizetés).

Ha ezzel egyetért az adózó, akkor szintén nincs teendője. Ha viszont az előző évitől eltérően egy másik pénztárára szeretné megkapni az szja-visszatérítést, akkor nyilatkoznia kell.

  • Abban az esetben, ha a több pénztárral érintett magánszemély nem nyújtott be az előző adóévre szja-bevallást, akkor a tárgyévi adóbevallási tervezet áttekintésekor az önkéntes pénztárak adatait tartalmazó listából mindenképpen ki kell választania azt a pénztárat, amelyiknek rendelkezni szeretne.

Ilyenkor tehát a magánszemélynek mindenképpen ki kell egészítenie a tervezet adatait annak a pénztárnak az adataival, amelyikhez kérni szeretné a rendelkezőnyilatkozat szerinti szja-visszatérítési összeg átutalását.

Öt évig nem vész el, még lehet korrigálni

Az ÖPOSZ lapunknak küldött válaszában kizárólag erre a legutolsó verzióra utalt, mondván: több pénztár esetén (ha nincs előző évi szja-bevallás), mindenképpen ki kell egészíteni a tervezetet a kedvezményezett pénztár megjelölésével. Megismételték: ha ezt elmulasztja az érintett adózó, akkor hiába tünteti fel a bevallási tervezetben az adójóváírás jogosságát a NAV, mégis elveszhet az összeg.

Csakhogy – mint kiderült – nem feltétlenül vész el az szja-visszatérítés. A NAV ugyanis azt írta a 24.hu-nak, hogy amennyiben valaki a benyújtott szja-bevallásában elmulasztotta a rendelkezést, akkor önellenőrzés beadásával pótolhatja azt, például idén a tavalyi évre vonatkozó 23SZJA bevallás megfelelő kitöltésével.

Miután visszakérdeztünk az ÖPOSZ-nál, ők is utaltak rá, hogy fő szabály szerint az adó megállapításához való jog annak a naptári évnek az utolsó napjától számított 5 év elteltével évül csak el, amelyben az adóról bevallást, adatbejelentést, bejelentést kellett volna tenni. Ez vonatkozik az adóbevallás korrigálására (javítására, helyesbítésére és az önellenőrzésre) is. Esetünkben az önellenőrzés körében lehet megtenni az utólagos korrekciót, vagyis pótlólagosan nyilatkozni.

Ez azt jelenti, hogyha valakinek kellett volna nyilatkoznia a megtakarítása után járó szja-visszatérítésről, de az utóbbi öt évben rendre elmulasztotta ezt, még annak számára sem veszett el a neki járó összeg, mert az idén év végéig utólag is nyilatkozhat – öt évre visszamenőleg.





Source link

You may also like

Leave a Comment