Azahriah a kormányról, illetve a zenészek csendben maradásáról is beszélt a New York Timesnak

by admin



Hosszú interjút adott a New York Timesnak a még mindig csak huszonkét éves Baukó Attila, azaz Azahriah: a lap újságírója, Andrew Higgins a Puskás-koncertek egyikén maga is jelen volt, ott, a színpad mögött beszélgetett a zenésszel – vette észre a 444.

A cikknek már a felütése is méregerős, hiszen azzal indít, hogy Orbán Viktor kedvenc Azahriah-dala a Rampapapam, ami bizony a füvezésről szól, így kérdéses, hogy a konzervatív miniszterelnöknek miért épp ez a szíve csücske. Higgins fejében meg is született a kérdés, hogy Orbán vajon tényleg meghallgatta-e a dalt, vagy csak azt látta, hogy a klipjében fociznak, és úgy érzi, hogy a zenész körüli figyelem egy része neki jusson.

Baukó elmondta:

úgy tűnik, hogy az ország vezetése a népszerűsége miatt barátságos akar lenni, de ő ezt nem hízelgőnek, hanem leginkább furcsának és kényelmetlennek érzi.

A New York Times anyagában a Puskás-koncertek jegyeladásainak hirtelen berobbanása is szóba került , hiszen a miniszterelnök stábja a TikTok-on rákontrázott erre, jelezve, hogy Orbán veszprémi beszéde is teltházat vonzott. A posztot nemsokára törölték.

Higgins Magyarország az Eurovíziós Dalfesztiváltól való távol maradása kapcsán megemlíti: Azahriah ezen nem méretheti meg magát,

erről pedig a politika tehet, hiszen a kormány a meleglobbi egyik legfontosabb eseményeként tekint a versenyre.

A kulcsmondatot végül maga a zenász mondta ki: szerinte az ő szakmájában nem lenne kötelező politikáról beszélni, és teljesen rendben van, ha ezt valaki nem teszi meg, Magyarország viszont

szabad ország, így nincs rendben, ha az ember azért hallgat, mert félti a karrierjét.





Source link

You may also like

Leave a Comment