Átírták Bush szavait 1989-ben a köztévében

by admin


George Herbert Walker Bush volt az első amerikai elnök, aki a hivatali ideje alatt látogatott Magyarországra: 1989. július 11–13-án, alig egy héttel Kádár János halála után, hogy vizitjének emlékezetes momentumaként a szakadó nyári esőben kettétépje az előre megírt beszédét, és szívéből szóljon a Kossuth téren összesereglő tömeghez. Külön köszöntötte a magyar gyerekeket a Három kívánság című tévéműsor kamerája előtt, „szabadságot, békét és hosszú életet” kívánt nekik, de ezt az elnöki mondatot „legyenek boldogok és szerencsések” szavakkal tolmácsolták Dévényi Tibor műsorában, jelezve, hogy tényleg ránk férne már a szabadság.

Lezárta a hidegháborút

A kelet-európai államszocialista diktatúrák bukásáért igen sokat tett idősebb George Bush, aki Ronald Reagan alelnökeként (1981–1989), aztán elnökként (1989–1993) előbb győzelemre vezette az Amerikai Egyesült Államokat a hidegháborúban, majd átvezette hazáját a bipolárisból az unipoláris világrendbe. A Szovjetunió Kommunista Pártjának reformer főtitkárával, Gorbacsovval az 1989. december 2–3-i máltai csúcstalálkozón rendezték a kelet-európai rendszerváltások, elsősorban a német újraegyesítés kérdéseit, amellyel a hidegháborút is lezárták. Ennek nyomán 1990-ben egyezményt kötöttek a vegyi fegyverek megsemmisítéséről, további gyártásuk leállításáról, 1991-ben a START 1 megállapodással pedig csökkentették a stratégiai nukleáris fegyverek számát.

Az elnök diplomáciai képességeit bizonyítja, hogy elérte: a végét járó Szovjetunió ne akadályozza, hogy az USA egy nemzetközi koalíció élén keményen odaverjen a Kuvaitot megtámadó Szaddám Huszeinnek az 1991-es első öbölháborúban – fia, a tíz évvel később szintén a Fehér Házba költöző ifjabb George Bush elnök (2001–2009) már kevésbé volt okos és megfontolt.

Mielőtt idősebb Bush a Fehér Házba került, betöltötte az ENSZ-nagyköveti (1971–1973) tisztséget, majd beült a CIA párnázott ajtajú igazgatói irodájába (1976–1977), márpedig a titkosszolgálat irányításánál jobb felkészítő aligha létezik az országvezetésre. A híresen keveset dolgozó, sokat alvó Reagan mellett („A kemény munkába még nem halt bele senki, de miért kockáztatni?” – vallotta), vagy inkább helyett a megelőző alelnököknél jóval több feladat hárult rá. Pechére azonban hiába volt képzett és szorgalmas, a korábbi westernsztár, Ronald Reagan sármja és karizmája hiányzott a „nyápicnak” és szürke hivatalnoknak tartott Bushból. Ám a népszerű Reagan támogatásának, az ő stábjának és a demokrata jelölt, Michael Dukakis elleni karaktergyilkos kampánynak köszönhetően 1988-ban mégis elnökké választották.

Keményebb, mint valaha

Elnökként az akkor átalakuló világrend izgatta, a belpolitika nem igazán érdekelte, a gazdasághoz nem értett, utóbbival rendre megégette magát. Bár korábban megígérte, hogy nem lesz adóemelés, jó lassan elmondva, hogy a demokraták is megértsék, 1990-ben mégis növelte az adóterheket, aminél jobban pedig semmivel se lehet ijesztgetni az amerikai konzervatívokat. Republikánus elnökségének gazdaságpolitikai eredménye az észak-amerikai szabadkereskedelmi egyezmény (NAFTA) 1992-es megkötése, amely lehetővé tette az amerikai termelés egy részének mexikói kihelyezését, ez viszont kellemetlenül érintette a mexikóinál drágább amerikai munkaerőt, hosszabb távon növelve az amerikai munkanélküliségét (a protekcionista jelszavakkal kampányoló Trump fel is mondta az egyezményt, „rémálomnak” titulálva azt).

Howard L. Sachs / CNP / Getty Images George HW Bush

A Reagan-elnökség szociális kiadásokat megvágó neokonzervatív politikájának társadalmi katasztrófáját Bush elnöksége alatt is nyögték az amerikaiak. A közösségi dezintegrációt, az „osztályellentéteket” pedig erősítette a „faji kérdés”, a feszültség a Rodney King-botránnyal robbant. A korábban börtönviselt, fekete férfit gyorshajtás miatt állították le a rendőrök 1991. március 3-án, majd megverték a letartóztatásnak ellenálló Kinget. A kézikamera-forradalomnak köszönhetően azonban egy közeli erkélyről filmre vették, ahogy a fehér rendőrök a földön fekvő, fegyvertelen feketét rugdossák, a felvétel pedig rövid úton a médiában kötött ki, és médiatörténeti pillanatként az első „vírusvideóvá” avanzsált. Országos felháborodást okozott a rendőri erőszak, majd miután a Los Angeles-i bíróság felmentette az elkövetőket, a városban zavargás tört ki, 55-en haltak meg és 800 épület égett le.

A gazdasági és szociális problémák ellenére azonban az Egyesült Államok keményebbnek tűnt, mint valaha.

A Bush-elnökség katonai intervenciókkal és győztes instantháborúkkal vágott vissza Paul Kennedynek, aki A nagyhatalmak tündöklése és bukása című, 1987-es bestsellerében az ország közeli hanyatlását (és Japán hatalomátvételét) jósolta. 1989 decemberében megmutatta erejét a Reagan-korszakban teljes generálszervizen átesett amerikai hadsereg, amikor – a HétköznaPI CSAlódások punkegyüttes dalszövegét idézve – „a nagy Panamát is legázolta”. A Panamát vezető Noriega tábornok ugyanis nemcsak úgy nézett ki, mint egy rosszarcú bűnöző a Miami Vice-ból, hanem az is volt.

Elnökként droggal kereskedett, és amikor már a hatalomból sem akart távozni egy választási vereség után, a „drogháborút” vívó republikánusok úgy döntöttek, megszabadulnak a kockázati tényezővé vált korábbi Reagan-szövetségestől. Az Egyesült Államok 1989 decemberében rohanta le Panamát az „Igaz Ügy” hadművelet keretében, és Noriegát 1992-ben amerikai bíróság ítélte 40 év börtönbüntetésre (amit később csökkentettek). A panamai akció kérdéses nemzetközi legitimitással bírt, az ENSZ közgyűlése el is ítélte.

Amerika újra szuperhatalom

Valószínűleg Noriega tábornok nem olvasta a „méloszi dialógust” Thuküdidész A peloponnészoszi háború című művéből, de Irak diktátora, Szaddám Huszein sem ismerte fel, hogy mit engedhet meg magának, és mit nem. Nem hozott józan döntést – bár a bagdadi elnöki palotában sem vetették meg a drogfogyasztást. 1990 augusztusában Irak megtámadta Kuvaitot, ami – Hahner Péter Az Egyesült Államok elnökei (1998) című kötetét idézve –, „azzal fenyegetett, hogy a világ olajkészleteinek 20 százaléka Szaddám Huszein iraki elnök kezére kerül, s ha agresszióját kiterjeszti Szaúd-Arábiára, akkor 46 százaléka”. Márpedig alacsony a nemzetközi beavatkozást igénylő küszöb ott, ahol olaj is van.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsában – történelmi pillanatként – senki sem vétózott, így Iraknak ultimátumot adtak, hogy a hadserege 1991. január 15-ig hagyja el Kuvaitot. Mivel ez nem történt meg, a „Sivatagi pajzs”, majd a már Irak területén folytatódó „Sivatagi vihar” hadművelettel Bagdadig pofozta vissza Amerika (és az általa vezetett nemzetközi koalíció) az iraki hadsereget – de Szaddám Huszeint akkor még nem mozdították el hatalmából. Az 1991 nyarán kitört délszláv háborúba azonban nem avatkoztak be katonailag, a balkáni vérfürdőnek így végül a Clinton-elnökség vetett véget.

Az iraki diadal után történelmi magasságokban állt idősebb George Bush támogatottsága, aki büszkén jelentette ki, hogy Amerika végre megszabadult a „Vietnám-szindrómától”, és újra szuperhatalomként mer viselkedni. A katonai győzelmeket azonban gyorsan feledtetni kezdték a gazdasági problémák, nem véletlenül írták fel a falra az 1992-es választás előtt a demokrata kihívó, Bill Clinton központjában: „It’s economy, stupid”. Vagyis: a megélhetési nehézségről kell beszélni a kampány során.

Az utolsó kampányhiba

Ezúttal nem jöttek be a republikánus kampányguruk piszkos trükkjei, amelyekkel kicsináltak az „entellektüel” Dukakist. A populista, tévében szaxofonozó arizonai kormányzót, Bill Clintont nem véletlenül nevezték „Comeback Kid”-nek, semmi nem fogott rajta. A Bush-kampány gyávának kívánta őt beállítani, amiért fiatalon elkerülte a vietnámi sorkatonai szolgálatot, ám miután Bush elnök egy 1992. januári díszvacsorán gyomorrontás miatt belehányt a japán miniszterelnök ölébe, már a korábbi háborús hős, a kitüntetett második világháborús vadászpilóta tűnt a puhányabb alaknak. Mint a Tomahawk-robotrepülőgépek Bagdadot, úgy rombolta a „hős” Bush imázsát a Nagy durranás-filmekbe illő hányás.

Az utolsó, végzetes hibát Bush akkor követte el a katasztrofális kampányszereplése során, amikor az elnökjelöltek vitáján újra és újra a karórájára pillantott. Elvileg azért, hogy lássa, vitapartnerei (harmadik jelöltként beszállt a küzdelembe Ross Perot texasi milliárdos) betartják-e az időkeretet, de az óranézegetés nézők tízmillióinak úgy jött le: Bush elnök unja a disputát.

Egy ciklus után lejárt az ideje, és bár felemásra sikeredett a kormányzása, Magyarországon szinte osztatlan kultusz övezi a 2018-ban, 84 évesen elhunyt politikust: emlékére 2020-ban szobrot állítottak a pesti Szabadság téren. Fia sokat tett azért, hogy idősebb George Bush leszavazott elnöksége ma már sokkal jobbnak tűnik, mint ahogy a kortársak megítélték.

A cikk szerzője Csunderlik Péter történész.





Source link

You may also like

Leave a Comment