Utánajártunk, mitől lesz érvénytelen egy szavazat, és ez mennyit számíthatott a főpolgármester-választáson

by admin



Hiába telt el már öt nap a vasárnapi önkormányzati választás óta, a főpolgármester személye még mindig nem dőlt el, mert Vitézy Dávid fellebbezést nyújtott be a választás megállapított végeredménye ellen, ezért pénteken újraszámolják az érvénytelen szavazatokat. Vitézy stábja szerint 20 kerületből, 202 szavazókörből van bizonyítékuk arra, hogy tévesen olyan voksokat is érvénytelenné nyilvánítottak, amiket nem kellett volna.

Karácsony Gergely mindössze 324 szavazattal nyert Vitézy Dávid előtt. Ehhez képest 76-szor annyi érvénytelen szavazat volt Budapesten, mint a Karácsony és Vitézy közti különbség: egész pontosan 24 592. A szavazást bonyolította, hogy Szentkirályi Alexandra, a Fidesz jelöltje, két nappal a választás előtt lépett vissza a jelöltségtől, így az ő nevét a szavazólapokon ki kellett kihúzni.

Azt viszont nem is olyan egyszerű átlátni, hogy mi számít érvényes és érvénytelen szavazatnak, vagyis mit fognak vizsgálni a pénteki újraszámoláskor. Utánajártunk.

Mi az érvénytelen szavazat?

A Választás.hu-n megjelent sajtóközlemény szerint érvénytelennek kell tekinteni azt a szavazólapot, amely

  • nincs ellátva a hivatalos bélyegzőlenyomattal;
  • a törvényben meghatározottnál több szavazatot tartalmaz; vagy
  • nem tartalmaz érvényes szavazatot.

Érvénytelennek számít az a szavazat, amelyet

  • nem érvényesen adtak le (a jelölt vagy lista neve melletti körben nincs két egymást metsző vonal); vagy
  • kiesett jelöltre, listára adtak le.

Több szavazatot tartalmazó szavazólap esetén azt a szavazatot, amelyet visszalépett jelöltre adtak le, nem kell figyelembe venni. Azokat a szavazólapokat tehát, amelyeken a visszalépett jelölt mellett egy másik jelöltre szabályos szavazatot adtak le, érvényesnek kell tekinteni.

Mit jelent mindez a gyakorlatban? Két dolog teljesen egyértelmű a Nemzeti Választási Iroda szerint:

  • Ha több versenyben maradt jelölt neve mellett van X, tehát Vitézy Dávid, Karácsony Gergely és a Mi Hazánk jelöltje, Grundtner András közül valaki két vagy három embert is megjelölt, akkor a szavazólapja érvénytelen.
  • Ha csak egy olyan jelölt mellett van X, aki visszalépett a jelöltségtől, és át van húzva a neve, vagyis Szentkirályi Alexandra nevénél, akkor az a szavazat is érvénytelen.

Vitézy stábja ez utóbbit vitatta, mert szerintük volt olyan választókerület, ahol Szentkirályi nevét nem elég erős vonallal húzták át, ez pedig megzavarhatta a választókat. Eredetileg Vitézy éppen ezért kérte, hogy a IV. és VII. kerület összes szavazókörében semmisítsék meg az eredményt, és tartsanak új szavazást. Ezt a kérését a választási bizottság elutasította. Ők azzal érveltek, hogy „önmagában nem alkalmas annak bizonyítására, hogy a szavazólapokon a kieső jelölt áthúzásának a módja és az érvénytelen szavazatok mennyisége között ok-okozati összefüggés állna fent”.

Ezt azért fontos tisztázni, mert ha ez a jelenség áll fenn, akkor hiába számolják újra a szavazatokat, nem lesz más az eredmény. Hiszen ezeken a szavazólapokon feltehetően egyetlen X szerepel – Szentkirályi Alexandrára. És ezek a szavazólapok így valóban érvénytelenek.

Viszont ami reális kérdés:

mi van akkor, ha valaki Szentkirályi neve mellett egy versenyben lévő jelöltre is behúzta az X-et?

A Nemzeti Választási Iroda fenti állásfoglalása szerint normális esetben, ha egy szavazólapon két jelölt neve mellett is szerepel X, akkor az érvénytelen. Itt azonban az egyik jelölt már visszalépett, a nevét áthúzták, ő tehát hivatalosan már nem jelölt, a mellé húzott X nem szavazat. Ha tehát valaki félreértésből Szentkirályi Alexandra áthúzott neve mellé tette az X-et, és mellette még Karácsony Gergelyt vagy Vitézy Dávidot is beikszelte, annak a szavazata érvényes.

Az viszont egyáltalán nem biztos, hogy a szavazatszámláló bizottságok tagjai hibásan jártak volna el, és az ilyen dupla voksokat az érvénytelenek közé dobták volna. Az NVI válasza szerint „a Fővárosi Választási Iroda a budapesti kerületi helyi választási irodák részére a jogszabálynak megfelelő útmutatást adott a szavazatok számlálása tárgyában”.

Érdekesség, hogy ennek alapján érvényes szavazatnak számít, ha valaki Szentkirályira és Vitézyre is behúzta az X-et. De ha valaki például a Karácsony Gergely neve melletti körbe egy kört vagy egy pontot tett, tehát nem két egymást metsző vonalat, akkor érvénytelen a szavazata, hiába adta egy, a választáson még részt vevő jelöltre.

A Tisza Párt szavazói közül sokan voksolhattak érvénytelenül

Azt még most nem tudjuk, hogy a több mint húszezer érvénytelen szavazat melyik kategóriába esik, és így az újraszámolás mennyire befolyásolja a verseny végeredményét. De arról vannak elméletek, miért lett ennyire sok érvénytelen voks.

Az első lehetséges ok, hogy a fideszes tábor Vitézyre átszavaztatása nem sikerült tökéletesen. Szentkirályi pénteken reggel jelentette be a visszalépést, vagyis két napja volt a Fidesznek a közvélemény-kutatók által 20-23 százalékra mért szavazótáborához, 150-170 ezer emberhez eljuttatni, hogy mégsem az ő nevéhez kell húzni az X-et. A telexes kollégák tapasztalatai azt mutatják, hogy eléggé változatos volt, mennyire hangsúlyosan oldották meg Szentkirályi nevének áthúzását: volt, ahol simán csak át volt húzva tollal a név, de volt, ahol vastag filccel vagy nyomtatóval húzták ki vastag tintacsíkkal, tehát teljesen olvashatatlanná tették. Mindenesetre teljesen életszerű a feltételezés, hogy jó pár ezren szavazhattak a visszalépett Szentkirályira, mert nem értesültek a visszalépéséről.

A második ok Magyar Péter, akiből sokszor próbálta a média kiszedni, hogy saját, Tisza párt-jelölt híján kit támogat, de mindig az volt a válasz, hogy nem tud egyik főpolgármester-jelölt mögé se jó szívvel beállni. Volt, hogy azt mondta, érvénytelen szavazatot fog leadni, volt, hogy azt, fel se veszi ezt a szavazólapot. A Tiszára a budapesti listán 216 ezren szavaztak, és nem a valóságtól elrugaszkodott feltételezés, hogy több ezren, akár tízezren is követték Magyar viselkedését, és direkt érvénytelen szavazatot adtak le. A Választási Földrajz a szavazóköri adatok összevetése alapján azonban arra jutott, hogy a tiszások érvénytelen szavazása annyira mégsem lehetett tömeges, legalábbis a jelek szerint nincs összefüggés a Tisza Párt listás eredménye és az érvénytelen szavazatok kiugró aránya között.



Source link

You may also like

Leave a Comment