Index – Belföld – Tömeggyilkossággal fenyegetőzött és még egy fotómodellt is zaklatott egy magyar férfi

by admin


A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Bűnügyi Főosztálya folytat eljárást egy 43 éves férfi ellen, aki a gyanú szerint 2023. január 29-én több magyar rendvédelmi szervnek küldött e-mailt, amelyben azzal fenyegetőzött, hogy embereket fog meggyilkolni, amennyiben családját nem telepítik külföldre.

A rendőrség közlemény szerint a Németországban élő magyar állampolgár 2023 első fél évében közösségi oldalán keresztül egy ismert magyar fotómodellnek is számos életveszélyes fenyegetést tartalmazó, illetve trágár üzenetet küldött. A budapesti nyomozók azonosították a feltételezett elkövetőt, akiről a KR Nemzeti Nyomozó Iroda segítségével megállapították, hogy Németországban él.

A Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ (NEBEK) közreműködésével az is kiderült, hogy a férfi külföldön is követett el hasonló bűncselekményeket, azonban bejelentett lakcímén nem találták a helyi hatóságok. H. Csaba ellen ezért belföldi, európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki, melynek eredményeként 2024. április 4-én a német rendőrök elfogták.

A férfit a NEBEK és a Készenléti Rendőrség munkatársai június 12-én repülővel hozták Magyarországra, ahol átadták a fővárosi rendőröknek. A gyanúsítottat a BRFK Bűnügyi Főosztály nyomozói terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntett és zaklatás vétség miatt hallgatták ki, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.