FVI: Vasárnap délután minden fővárosi szavazókört tájékoztattak arról, hogy a két ikszes szavazólapok is érvényesek lehetnek

by admin



Vasárnap késő délután az összes fővárosi szavazókörnek kiküldte a tájékoztatást a Fővárosi Választási Iroda (FVI) arról, hogy akkor is érvényesnek kell tekinteni az egyik jelöltre leadott érvényes szavazatot, ha a szavazólapon egy másik – már visszalépett – jelölt mellett is szerepel az iksz, írta a Telex megkeresésére az FVI.

Ezzel megerősítették azt, amit Karácsony Gergely főpolgármester csütörtökön a Partizánnak adott interjújában állított, miszerint a helyi választási irodák időben értesültek arról, hogy mi a szabály az érvénytelen szavazatok elbírálásánál.

A Telexnek az FVI hozzátette, hogy már június 9-én napközben is merültek fel kérdések azzal kapcsolatban, hogy érvényesek-e azok a szavazatok, amelyek során a visszalépett Szentkirályi Alexandra és még egy érvényes jelölt neve mellett is szerepel iksz. Emiatt az FVI vasárnap 17 óra 21-kor (bő másfél órával az urnazárás előtt) állásfoglalást küldött ki minden érintett választókörbe.

A tájékoztatásban a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 193. §-ára hivatkozott, amelynek lényegi része úgy szól:

3) A szavazat érvényességét – ha az egyéb feltételeknek megfelel – nem érinti, ha a szavazólapon a (2) bekezdés szerint érvénytelen szavazat is szerepel, vagy ha a szavazólapon bármilyen megjegyzést tettek, például a jelöltek, listák sorrendjét megváltoztatták, a jelölt nevét, listát kihúzták, nevet, listát hozzáírtak.

Vitézy Dávid korábban azt állította, tudomásuk szerint nem minden szavazókörhöz jutott el ez az információ, és ez befolyásolhatta a szavazatszámlálást. Az FVI mostani tájékoztatása ezt cáfolni látszik.

Eközben péntek reggel elkezdődött az érvénytelen szavazatok újraszámlálása, erről itt tudósítunk:

Önkormányzati választás





Source link

You may also like

Leave a Comment