A választási kampánynak vége, de a képviselő-testületekben vérre menő politikai küzdelem kezdődhet

by admin



Budapest a legjobb példa arra, hogy a politikai erőviszonyok szempontjából sokszor nem feltétlenül az a döntő, melyik párt jelöltje nyerte meg a polgármester-választást, hanem hogy kinek van többsége a képviselő-testületben. Egy kisebbségben kormányzó polgármester könnyen béna kacsává válhat, ha nincs megfelelő támogatottsága egy-egy előterjesztésnek, szélsőséges esetben működésképtelenné is válhat az önkormányzat.

A Fővárosi Közgyűlésben akár még ez a helyzet is előállhat, mivel jelen állás szerint egyik politikai erőnek sem lesz annyi mandátuma, hogy egyedül képes legyen irányítani a fővárost. Függetlenül attól, hogy az érvénytelen szavazatok újraszámlálása után Karácsony Gergely marad-e a főpolgármester-választás győztese, vagy Vitézy Dávid győzelmét hozzák-e ki, mindkettejüknek nehéz dolguk lesz. A Karácsony Gergelyt támogató pártok közül a Momentum nem szerzett közgyűlési mandátumot, a DK-MSZP-P pártszövetségnek hét képviselője lesz a főpolgármesterrel együtt 33 fős testületben. A Vitézyt támogató Vitézy Dáviddal Budapestért-LMP-Zöldek listáról három képviselő jutott be a közgyűlésbe. Az MKKP-nak is három képviselője lesz, a Fidesznek tíz, az együttműködést előzetesen a Fidesszel és a DK-val is kizáró Tisza Pártnak szintén tíz mandátum jutott.

Cikkünkben olyan, tízezres lakosságúnál nagyobb településeket néztünk meg, ahol a kormánypárti polgármestert ugyan leváltották, de a képviselőtestületben továbbra is erős maradt a Fidesz, ami komoly politikai csatározásokat hozhat a következő ciklusban.

Pápának 1990 óta mindig fideszes polgármestere volt. A nagy sorozat a vasárnapi választáson szakadt meg. Az Élhető, Gyarapodó Városért jelöltjeként induló, az összes ellenzéki párt által támogatott DK-s Grőber Attila negyedik nekifutásra végre legyőzte fideszes ellenfelét. Előtte 2010-ben, 2014-ben és 2019-ben is vereséget szenvedett az aktuális polgármestertől. Grőber a 2019-es választáson 330 szavazattal kapott ki Áldozó Tamástól, vasárnap viszont 1737 szavazattal győzte le a hivatalban lévő polgármestert.

Bár a 2019-es polgármester-választás szoros küzdelmet hozott Pápán, a képviselő-testületben tarolt a Fidesz: a polgármesterrel együtt 10 képviselőjük volt, míg az ellenzéknek csak 5. A mostani választás után ez úgy módosul, hogy a Fidesznek és a polgármestert adó ellenzéknek is 7-7 képviselője lesz, azaz egyik oldalnak sincs többsége. A Mi Hazánk egyetlen bejutó képviselője lehet a mérleg nyelve a pápai képviselő-testületben.

Az EP-választáson már nem szerepelt ilyen jól az ellenzék a helyben leadott listás szavazatok alapján: 45,33 százalékkal a Fidesz kapta a legtöbb listás szavazatot, utána a Tisza Párt következik 29,43 százalékos eredménnyel, míg a DK-MSZP-Párbeszéd pártszövetség csak 11,86 százalékot kapott.

Az önkormányzati választás egyik legnagyobb meglepetése Győrben született. Pintér Bence győri újságíró 440 szavazattal győzte le Dézsi Csaba András fideszes polgármestert. Pintér váratlan győzelmében az is szerepet játszhatott, hogy Dézsi ellen Borkai Zsolt, a 2019-es szexbotránya miatt lemondó egykori győri polgármester is elindult, és végül majdnem 16 ezer szavazatot kapott. Dézsi csütörtök este megfellebbezte az eredményt, a területi választási bizottság pedig kérésének helyt adva hét szavazókörben elrendelte a szavazatok újraszámlálását. Erre hétfőn kerítenek majd sort.

A 22 fős győri közgyűlésben viszont csaknem kétharmados többségbe került a Fidesz, összesen 14 képviselőjük lesz a leköszönő polgármesterrel együtt. Pintér Bence csapata négy mandátumot szerzett a polgármesteri hellyel együtt. Bejutott még Borkai Zsolt és harcostársa, Hajtó Péter, a Szentiváni Civilek és a Civilek Győrért 1-1 jelöltje. Győr elvesztése komoly veszteség a Fidesznek, ezért is nagy kérdés, hogyan tud majd együtt dolgozni a masszívan fideszes többségű közgyűléssel a frissen megválasztott Pintér Bence.

Az EP-választás eredményei ennél sokkal szorosabban alakultak. A Fidesz ugyan a szavazatok 40,58 százalékát szerezte meg, de a Tisza Párt 36,85 százalékkal alig maradt el ettől, az DK-MSZP-P 7,03, az MKKP 3,34, a Momentum 3,17 és az LMP 1,47 százalékos eredményével együtt a Fidesszel szembenálló pártok egyértelműen többségbe kerültek a városban a szavazatok arányában.

A civil és összellenzéki támogatással induló MSZP-s Györfi Mihály vasárnap 375 szavazattal győzte le a fideszes Szalay Ferencet, aki 18 éven át vezette Szolnokot. Érett már az ellenzéki győzelem a városban. 2019-ben ugyan elbukták a polgármester-választást, viszont a közgyűlésben többségbe kerültek a Fidesszel szemben, csakhogy a belső ellentétek miatt nem tudtak előnyt kovácsolni ebből. Most fordult a kocka, mert a győztes ellenzéki polgármesternek nem lesz többsége az új közgyűlésben: a Fidesznek 9 képviselője lesz, az ellenzéki szövetségnek a polgármesterrel együtt 8, és bekerült még a polgármester-választáson is külön induló LMP egy szem képviselője. Legjobb esetben is egálban lehet a kormánypárti és az ellenzéki oldal, ami viharos éveket vetít előre.

Talán nem véletlen, hogy Szolnok egyike azoknak a városoknak, ahol a Tisza Párt megelőzte a Fideszt a helyben leadott EP-listás szavazatokban. Magyar Péter politikai formációja 38,38 százalékot kapott, míg a Fidesz-KDNP 35,59 százalékot. Magához képest a DK-MSZP-Párbeszéd szövetség is jól teljesített, 10,35 százalékot szereztek, amivel felülmúlták a lista országos eredményét (8,04 százalék).

Törökbálinton is leváltották a 2019-ben megválasztott a fideszes polgármestert. Elek Sándor 2014 óta vezette a 14 ezer fős agglomerációs települést. Öt éve magabiztosnak nevezhető győzelmet aratott a Törökbálint Holnap Egyesület jelöltjeként induló Szőke Péterrel szemben, majdnem 11 százalék volt köztük. A vasárnapi választás is az ő párharcukat hozta, ezúttal azonban a civil egyesület jelöltje nyert, igaz, mindössze 101 szavazattal. A 12 fős képviselő-testületben hat képviselőjük lesz, míg a Fidesznek öt.

Az előző ciklusban kisebbségben volt a Fidesz, de az új városvezetésnek sem lesz könnyű dolga a mostani felállásban, mert az egy képviselővel bejutó 2045 Egyesület nemcsak a Fidesszel áll szemben, hanem a polgármestert adó egyesülettel is.

A helyben leadott EP-listás szavazatok is azt mutatják, hogy a Fidesz visszaszorulóban van Törökbálinton. A Tisza Párt mindössze 20 szavazattal maradt el tőlük, a Fideszre 2640 szavazat, a Tiszára 2620 EP-listás voks érkezett itt.

Hajdúböszörménynek a rendszerváltás óta szinte végig jobboldali vezetése volt, a fideszes Kiss Attilát négy ciklus után váltották le most. 2019-ben 60 százalék feletti eredménnyel választották újra, vasárnap viszont már csak 43,97 százalékot kapott, ami kevés volt az újabb győzelemhez. 48,87 százalékkal Göröghné Bocskai Éva, a Böszörményi Harmadik Oldal Egyesület (BHO) jelöltje nyert.

A Fidesz eddig többségben volt a 29 ezres Hajdú-Bihar vármegyei város képviselő-testületében, az új polgármesterre azonban küzdelmesebb évek várnak. Vele együtt 7 képviselője lesz a BHO-nak, míg a Fidesznek 6. Akár a Mi Hazánk és a Civilek a Lakóhelyért Egyesület 1-1 képviselőjén is múlhat egy-egy előterjesztés megszavazása.

Az elvesztett polgármester-választás ellenére Hajdúböszörményben is a Fidesz kapta a legtöbb EP-listás szavazatot (44,20 százalék), a második Tisza Párt 32,61 százalékon végzett.

A Fidesz 2006-ban hódította el a szocialistáktól Mosonmagyaróvárt, azóta stabilan folyamatosan fideszes vezetése volt a 34 ezres városnak. Árvay Miklós 2019-ben az ellenzék megosztottsága miatt tudta megőrizni hatalmát. A Mosonmagyaróvári Polgári Kerekasztal Egyesület (MPKE) mellett a Jobbiknak, az LMP-nek és a DK-MSZP-nek is volt saját jelöltje. Vasárnap csak a Mi Hazánk és az ezúttal a Jobbikal, illetve egy civil egyesülettel összefogó DK-nak volt saját jelöltje, aminek meg is lett az eredménye.

Az MPKE, akárcsak öt éve, ezúttal is Szabó Miklós indította, aki mögé felsorakozott a Momentum, az MSZP, az LMP és a Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa Néppárt is. Ebben a felállásban Szabó Miklós majdnem 2 ezer szavazattal verte meg a hivatalban lévő polgármestert. Odalett a Fidesz képviselő-testületi többsége is, de az ellenzék sem tudott annyi mandátumot szerezni, hogy nyugodtan hátra dőlhessen, mert mindkét oldalnak 7-7 képviselője lesz. Mosonmagyaróváron is az egyetlen mi hazánkos képviselő lehet a sokat emlegett mérleg nyelve.

Az EP-listás eredmények azt mutatják, hogy az elbukott polgármester-választás ellenére nem omlott összes a Fidesz támogatottsága a városban: a EP-listás voksok 41,24 százalékát gyűjtötték be, míg a Tisza 33,63 százalékig jutott.



Source link

You may also like

Leave a Comment