a bíróság elutasított a tanárok keresetét

by admin



A bíróság elutasította a kirúgott karinthys tanárok keresetét – erről döntött a Fővárosi Törvényszék pénteken a kirúgott karinthys tanárok ítélethirdetésében. A kirúgott tanárokat Sziklai Tamás, a TASZ ügyvédje képviselte. Az ítélethirdetésen a tankerületvezető személyesen nem vett részt. A felpereseknek, azaz a tanároknak eltérő összegű perköltséget kell fizetniük. Az ítélet nem jogerős. Az ítélet ellen 15 napig lehet fellebbezni.

Egy hosszú és kemény tárgyalássorozat végén vagyunk, ez az ítélet a rendelkező részét tekintve fekete-fehér, de ez nem jelenti azt, hogy a valóság és a mögötte álló események is ilyen fekete-fehérek – mondta a bíró indoklásában.

A tankerületvezető jogi képviselője még az ítélethirdetés előtt azt mondta: egy tény bizonyítása közvetlen bizonyítékokkal lehetséges, viszont a tanárok állításai mögött nincsenek közvetlen bizonyítékok. „Nem bizonyított a kirúgások mögötti oksági összefüggés” – mondta. Szerinte a kirúgott tanárok pótlása valóban okozott nehézséget az iskolában, de attól még a felmentés mögött nem kell visszaélésszerű, jogellenes magatartást keresni. Szerinte a tanúvallomások nem gyengítették a tankerületvezető vallomását.

A tanárok képviselője, Sziklai Tamás az ítélethirdetés előtt azt mondta: két dolgot szeretnének hangsúlyozni, az egyik, hogy a tankerületvezető a tanulók jogainak sérelmére hivatkozott a kirúgáskor. Szerintük ez nem állja meg a helyét, valójában a diákok tanuláshoz való joga éppen a kirúgásokkal sérült. A másik dolog, hogy a tanárok polgári engedetlenségi akciója egy alapjognak minősül.

A tanárok a közalkalmazotti jogviszonyuk jogellenes megszüntetése és az egyenlő bánásmód követelményeinek megsértése miatt indítottak pert a tankerület ellen, hivatkozva a véleménynyilvánítás szabadságára. A hat tanár tárgyalása tavaly márciusban kezdődött a Fővárosi Törvényszéken. A tanárok szerint a kirúgásuk aránytalan és eltúlzott volt, és azt sem értik, miért pont őket bocsátották el. Álláspontjuk szerint a tankerület a kirúgásokkal meg akarta félemlíteni a pedagógusokat. A tankerület szerint viszont a tanárok kirúgása nem irányult a véleménynyilvánításuk elfojtására.

Az iskola igazgatója szerint a munkabeszüntetések miatt elmaradt órák pótlása „kemény dió” volt

Április végén tanúk meghallgatásával folytatódott a kirúgott tanárok pere. A tárgyaláson akkor részt vett a tankerület-vezető, és beidézték az iskola igazgatóját és több tanárát is. Az iskola igazgatója akkor elmondta, hogy ő nem akarta a pedagógusok döntését befolyásolni, de tájékoztatta őket arról, hogy a sztrájk egy jogszerű magatartás, a polgári engedetlenség „veszélyes terület”, ami munkajogi következményekkel járhat. Hutai László szerint az ő feladata az volt, hogy megoldják a gyerekek oktatását. A munkabeszüntetések miatt elmaradt órák pótlása „kemény dió” volt, nehéz volt megoldani a tanulás jogszerű biztosításához szükséges helyettesítéseket. Például a A földrajz fakultáció megszűnt, az igazgató tudomása szerint a szülők magánúton próbálták megoldani a gyerekek felkészülését.

A tankerület vezető szerint a kirúgott tanárok nem voltak pótolhatatlanok, hiszen helyükre tudtak újabb tanárokat találni.

„Olyan még sosem volt, hogy többen mentek el, mint ahányan jöttek volna” – tette hozzá. Azt mondta, hogy minden évben megnézi, hány osztályt tudnak elindítani, ez mindig változik. A bíró megkérdezte a tankerületvezetőt, volt-e benne ellenérzés a Karinthyval szemben, erre azt válaszolta: nem volt.

A tavaly novemberi tárgyaláson a tankerületvezető azt mondta: 2022 szeptemberétől nyomon követték a polgári engedetlenségben részt vevő tanárokat, majd októberben küldtek nekik egy figyelmeztető levelet, amiben felszólították őket az akciójuk befejezésére.

A tankerületvezető akkor azt mondta, hogy a Karinthy Gimnázium tanárai „kiemelkedő mértékben” vettek részt a polgári engedetlenségben: összesen 440 órát nem tartottak meg a Karinthyban. Végül azokat a pedagógusokat mentették fel, akik a figyelmeztető levél 2022. októberi kiküldése után legalább 20 órájukat nem tartották meg.

Nem csak a karinthys tanárok indítottak pert a tankerületük ellen, a Kölcsey Ferenc Gimnázium öt tanára perelte be a Belső-Pesti Tankerületi Központot. Abban az ügyben július 4-én várható ítélet.



Source link

You may also like

Leave a Comment