Nincs kormányzati médiabirodalom, és nem adok önöknek többet interjút

by admin



„A back office a háttérben végzi a munkáját, és azért dolgozik, hogy segítse a miniszterelnök és a kormány tagjainak a munkáját” – írta le nagy vonalakban a saját feladatát Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke a 444-nek adott interjújában.

Rogán pontos munkaköri feladatait évek óta homály fedi, csak annyit lehet tudni, hogy hozzá tartoznak például a titkosszolgálatok, valamint az ő kezében fut össze a kormányzati kommunikációs gépezet gyeplője. Az interjú során azt is említi, hogy a munkájával tudatosan döntött úgy, hogy kilép a nyilvánosságból.

A választás előtti hetekben a miniszterelnöknek és a nyilvánosság elé kiálló minisztereknek segített felkészülni, ha kellett, szöveget írt.

„Még erre is volt precedens, hogy segítettem annak a napi üzenetnek a megfogalmazásában, amit el akartunk juttatni az emberekhez vagy éppen a nyilvánossághoz”

– mondta.

Nem érzi azt, hogy komoly szerepe lett volna a választási győzelemben, Rogán szerint ez mindig csapatmunka. Az interjú első fél órájában 11-szer említi, hogy ő a back office-ban dolgozik.

„Aki a back office-t vezeti, az nem főszereplő, hanem mellékszereplő.”

Szerinte többen is képesek lennének ellátni az ő feladatait, az most egy szerencsés véletlen, hogy Orbán Viktor néhány éve pont őt bízta meg ezzel. De büszke arra a munkára, amit az elmúlt tíz évben elvégzett, még ha soha nem is akart miniszter lenni.

Szóba kerül az is, hogy az ő kezében összpontosul a kormányzati kommunikáció és a nemzetbiztonsági szolgálatok irányítása. Erre azt mondta, hogy

„Amíg nem felügyeltem a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat, rengeteg olyan információ volt, amit én sem láthattam. Most gyakorlatilag szinte mindent láthatok, ha akarok.”

Arra a kérdésre, hogy mit szól ahhoz, hogy az EBESZ szerint az ő kezében összefutó kormányzati kommunikáció túlságosan nagy mértékben járult hozzá a Fidesz győzelméhez, azt válaszolta, hogy nem tudja komolyan venni a kérdést, mert a 444 nem tette fel ugyanezt a kérdést Karácsony Gergelynek a saját konzultációjával kapcsolatban – amiről egy hangfelvételen a főpolgármester elvileg beismeri, hogy a rogáni taktikát másolta.

„Ha Budapest főpolgármesterének is szabad, és önök akkor, amikor ezt csinálta másfél éve, semmilyen kritikát nem fogalmaztak meg vele szemben, akkor most nem fogadom el ezt a kritikát velem szemben sem”

– jelentette ki.

Kitértek az óriási összegű kormányzati kommunikációs költésekre is, amikről Rogán nem gondolja, hogy olyan óriásiak lennének, inkább a sajtóban megjelent számok (1360 milliárd forint) nagyjából felét tartja reálisnak, és azokat is túlzónak tartja. A szerződések jellege miatt úgy gondolja, hogy az így nyilvánosságra kerülő számokat el kell osztani kettővel. Abban pedig semmilyen problémát nem lát, hogy a legtöbb pályázatot ugyanaz a két cég nyeri, hiszen nyílt pályázatokról van szó, amiken bárki indulhat.

Azt a miniszter is belátta, hogy a kommunikációs gépezet néha hibázik, meg is említette a Mexikói úton túltolt háborús kampányt.

„Bizonyos értelemben neheztelésemet is fejeztem ki a kommunikációs Ügynökségnek, aminek egyszerűen az az oka, hogy szerintem nem volt hatékony megoldás. Nem teszek ki egymás mellé hat plakátot, hanem azokat hat különböző helyre teszem ki. Ők persze részben hárították a felelősséget a közterületi reklámokkal foglalkozó cégekre, de remélem, hogy ez még egyszer nem fordul elő. Ezt nem tartom helyesnek.”

Aztán kiderült, hogy nem is biztos, hogy erre gondolt, mert véletlenül összekevert egy kormányzati és egy Fidesz-kampányt. Azt tartja fontosnak, hogy a béke és a háborúellenesség fontos üzenet, és a kommunikációs kampány eredményeként kapták meg a választáson a felhatalmazást arra, hogy kivonják magukat egy olyan NATO-misszióból, amiből amúgy bármelyik tagállam kiszállhat.

A leghatározottabban visszautasította, hogy a gyerekeknél szorongást okozott volna, hogy az elmúlt hónapokban bárhová néztek, a kormányzati reklámok a háború borzalmait tolták az arcukba.

Felmerült az is, hogy milyen fényt vet Rogán Kabinetfőnökére, Nagy Ádámra, hogy az elmúlt évek legnagyobb korrupciós botrányának, a Schadl-ügynek a főszereplőivel hozták összefüggésbe. Rogán erre azt válaszolta, hogy ő megvárta a vizsgálatok eredményét, és ezek általában azt hozták ki, hogy máshogy alakultak a dolgok, mint ahogy az a sajtóban megjelent.

„Nekem nincs semmi okom arra, hogy azt gondoljam, hogy bármi törvénytelenséget vagy bármi szabálytalant követett volna el.”

Erről az interjúról azt gondolja, hogy nem igaz, hogy ő kezdeményezte volna, hanem az újságírók zsarolták ki belőle.

„Önök kizsarolták ezt az interjút, szögezzük le, azért ülnek itt, és én pedig azért viselkedem kelletlenül önökkel, mert önök ezt a helyzetet kizsarolták.”

Kijelentette, hogy nem ad később interjút sem a 444-nek, sem más lapnak, és ezt fogja tanácsolni a kormányzati szereplőknek is, mert szerinte nem az az újságírók szándéka, hogy megértsék, miért dönt úgy a kormány, ahogy, hanem, hogy lejárassák a kormányt.

Azt gondolja, hogy nincs kormányzati médiabirodalom, és csak azért egyeztet gyakran a kormánybarát médiumok vezetőivel, mert úgy érzi, hogy ők hajlandóak meghallani azt, amit a kormány mondani szeretne.

Hiába kellett az Origónak 26 bekezdésen át helyreigazításokat közölnie, hiába kellett a TV2-ben órákon át ilyen szövegeket bemondani, és hiába mondják ki a bíróságok, hogy ezek a médiumok szándékosan félrevezették a közönségüket, Rogán szerint ez nincs így, de különben sem irányítja a munkájukat, azt azok a főszerkesztők teszik, akik rendszeresen bejárnak a Karmelitába. Csak rengeteg közpénzért hirdet a felületeiken.

Az interjú során Rogán Antal

  • részletesen bemutatta a Kabinetiroda szervezeti felépítését,
  • beszélt a kormányzati kommunikáció feladatáról („hogy ismertesse az állampolgárokkal a kormány véleményét”),
  • az egyszerű (például emojis) plakátkampányok fontosságáról,
  • a szabad sajtó okozta nehézségekről (néha nem lehet fontos kérdésekről beszélni, mert a média úgy gondolja, hogy azok nem fontos kérdések),
  • a kormányzati közvéleménykutatásokról,
  • a saját népszerű(tlen)ségéről,
  • a londoni útjáról és az urizálásról,
  • a találmányáról,
  • Magyar Péterről és a Tisza Pártról,
  • Orbán Viktorról,
  • valamint az Origóról: „A bulvár mindenhol ilyen.”

Az interjút itt lehet teljes egészében megnézni:



Source link

You may also like

Leave a Comment