Magyar Péternek már több facebookos követője van, mint Gyurcsány Ferencnek

by admin



2024. június 13. – 10:22

Hanula Zsolt

Magyar Péter Facebook-oldalának követőszáma alaposan megugrott a választás után, és mára elérte a létszám a 337 ezret. Ezzel Magyaré most az ötödik legnagyobb magyar aktív politikusi oldal Orbán Viktoré, Vona Gáboré, Jakab Péteré és Szijjártó Péteré mögött. A legutóbbi előzés igazán erős jelkép: miközben a választáson a Tisza a DK-tól vette át az ellenzék legnagyobb pártjának szerepét, Magyar éppen Gyurcsány Ferenc facebookos követőtáborát előzte meg (328 ezer ember).

A legutóbbi hasonló, szimbolikus előzés március végén, 180 ezer követőnél történt, akkor Magyar követőszáma Varga Juditét érte el, aki nem csak Magyar exfelesége, de egyben évekig volt a kormány egyik legnépszerűbb arca, sőt influenszere a közösségi médiában. Magyar állítása szerint egyébként nagyrészt ő írta annak idején Varga facebookos posztjait.

A Facebook a politikába való berobbanása óta központi szerepet játszik Magyar kommunikációjában és építkezésében, és egészen más szinten használja, mint a magyar politikusok többsége. Itt közvetítette például élőben szinte a teljes országjárását, a vidéki helyszíneken elhangzott beszédeit. Lájkbajnokság sorozatunk adatai szerint a posztjaira érkezett reakciók mennyisége nagyjából április eleje óta messze-messze lekörözi az egész magyar politikai mezőnyt, beleértve Orbán Viktor 1,2 millió követős oldalát is.

Partnereinktől

Kövess minket Facebookon is!



Source link

You may also like

Leave a Comment