„Kiszámítható fejlődés nincs, gőg van” – váratlan őszinteséggel elemezte a választást Hévíz vesztes fideszes polgármester-jelöltje

by admin



Keszthely és Hévíz évtizedek óta stabil fideszes városok, az mostani választásokon viszont egyik kormánypárti polgármester-jelöltnek sem sikerült nyernie, ezután pedig a nyilvánosság előtt mentek egymásnak, vette észre a 444.

Elbukta a polgármesterséget Keszthelyen a fideszes Manninger Jenő, miután dr. Tóth Gergely, a Vártak Egyesület jelöltje több mint 55 százalékot szerzett. Manninger 2002 és 2022 között fideszes parlamenti képviselő volt, államtitkári és frakcióvezető-helyettesi pozícióban is viselt, 2022-ben lett a város polgármestere. A mostani választási eredmények elemzéséből pedig az derül ki, hogy a szavazók egy jelentősebb része a Fidesz megyei kormánypárti listára még behúzta az ikszet, Manningerre viszont már nem. A keszthelyi fideszes képviselőjelöltek 8-ból 7 körzetben maradtak alul a Vártak Egyesület jelöltjeivel szemben.

A közeli Hévízen még jelentősebb volt a vereség: míg a Fidesz megyei listája 49 százalékot ért el, a párt polgármesterjelöltje, Vértesaljai László 38:62 arányban kapott ki a civil kihívójától. A hétfős önkormányzati testületben így csak egyetlen fideszes kaphat helyet.

A választások másnapján Vértesaljai László Purgatórium címmel írt bejegyzést közösségi oldalára, és miután gratulált ellenfelének és megköszönte a Fidesz-KDNP megyei és EP listájára leadott szavazatokat, úgy folytatta, hogy három hónap megfeszített munka és egy ütőképes csapat felépítése ellenére sem sikerült nyerniük. Majd váratlanul sorolni kezdte, miért mondtak „ítéletet” a választók.

„A térségünk városaiban vezetés címén működik hosszú évek óta. Hiszen:

  • Kiszámítható fejlődés nincs.
  • Valódi térségközpont nincs.
  • Települések közötti együttműködés nincs.
  • Ifjúsági koncepció nincs.
  • Karizmatikus, jövőbelátó vezető nincs.

De:

  • Elbaltázott beruházások vannak.
  • Irigység, gőg és elefántcsonttornyok vannak.
  • Térfélen belüli térfelek vannak.”

Majd azt írta, a térség az elmúlt évtizedek nagy vesztese, miközben városuk egy „ékszerdoboz”.

„Az elmulasztott fejlesztések stagnálásra, a megkésett koncepciók bolyongásra kárhoztatták településeinket a kiegyensúlyozott fejlődés helyett.”

Vértesaljai bejegyzésére szerdán Manninger Jenő is reagált, aki azzal indított:

„Vértesaljai László posztolt!”,

majd megjegyezte, hogy a vereség után rögtön nem érdemes vagdalkozni, mert az indulat és az elkeseredés rossz tanácsadó.

„Ne szidjuk hasonló pártállású elődünket, mert az ránk is visszaüt, a Fideszben szinte soha nem bírálta egy miniszter az elődjét, legfeljebb annyit mondanak: én van, amit máshogy fogok csinálni”

– fogalmazott.

Szerinte Vértesaljai sok mindenben téved, és az önkormányzati választás inkább országos politikai véleménynyilvánításnak tekinthető, márciusban ugyanis még simán behúzta volna a polgármesterséget. Emellett megemlítette a keszthelyi kórház nőgyógyászati osztály működésének felfüggesztését, és a Tisza Párt megjelenését, akik „csúsztatásokkal, hamis tényekkel” változtatták meg a közhangulatot. Ezzel az egykori államtitkár lényegében elismerte, hogy Magyar pártja igenis árthat a kormányzópártnak.



Source link

You may also like

Leave a Comment