Két választás Magyarországon – ORIGO

by admin


Soha nem tapasztalt részvétel, sosem volt különös együtt­állások, eddig nem látott eredmények, sosem érzékelt földrengés és polarizáció a baloldali térfélen, combos Fidesz-siker – egyetlen összetett mondatban így összegezhető a vasárnapi szavazás eredménye. Ami továbbra sem változott, hogy Magyarországon a demokrácia kicsattanó formában, ereje teljében van, a választás problémamentesen, a jogszabályoknak megfelelően az ország minden szegletében rendben lezajlott – ahogyan az egy 1100 éves állam méltóságához illik. Minden ellenkező véleménnyel szemben tehát a posztkommunista banánköztársaság-pártiakat maga mögé utasító jobboldal nemhogy leépítette, hanem 2010 óta jelentősen megerősítette hazánk demokratikus berendezkedését.

Választások2024, Választások2024eredményváró, önkormányzati választás, európai parlamenti, választás, szavazás, Budapest, 2024.06.09., eredményváró rendezvény, Választások2024eredményváró, Fideszeredményváró2024,  Orbán Viktor, OrbánViktor
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher 

Hármas kihívás

Bár minden választásnak megvan a maga tétje és jelentősége, valamint sajátos feltételrendszere, az idei hármas kihívás elé állította a kormányzó jobboldalt. Az első, hogy a kormányzás és a parlamenti ciklusok felénél általában nincsenek túl jó bőrben a kormánytöbbségek: a ciklus konfliktusai már ki vannak tárazva, miközben a későbbi eredmények hiába vannak a csőben, még egyáltalán nem látszanak. A másik próbatétel, hogy először esett egy időpontra az európai parlamenti és a helyhatósági választás: a „legföderálisabb”, illetve leglokálisabb szint. 

Mindeddig ez is ismeretlen forgatókönyv volt, ahogy az is, vajon miként hat a részvételre a kettő összecsúszása egy izgatott és valódi téttel bíró kampány eredményeként. A harmadik pedig, hogy bár hajlamosak vagyunk valamilyen hibás elképzelés miatt egyszerűen megszokni és unni, de 2022. február 24. óta a hétköznapjainkat a fenyegető háború közelsége határozza meg, és nem csupán mint kiterjedt kinetikus konfliktus, hanem mint gazdasági vészhelyzet is: elszálló energiaárak és a nyomukban vágtató infláció, egy uniós szankciókkal kikényszerített fizetőeszköz-elértéktelenítés és brutális, a pénztárcánkat megcsapoló pénzelszívás keretezte és keretezi a hétköznapjainkat. Mindezen kihívásokon túl a jobboldal tavasszal vezéráldozatokat szenvedett, majd a hátsó sorok rejtekéből felbukkant egy eddig ebben a közösségben meglapuló, a feleségét titokban két évtizeden át gyötrő pszichopata, aki árulásában magára öltötte az aktuális felszabadító élre vasalt slim-fit gúnyáját, és világgá kürtölte: most kezdődik a tánc.



Source link

You may also like

Leave a Comment