Karácsony: Egy dolgot tehetünk, ez pedig az, hogy Budapest teljes területén megismétlik a főpolgármester-választást

by admin


Cikkünket frissítjük.

Azért jöttünk , hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba. (…) Az elmúlt időszakban világossá vált, hogy a választópolgárok megtévesztésére alapozta a Fidesz a választási stratégiáját – közölte Karácsony Gergely csütörtök délután tartott rendkívüli sajtótájékoztatóján.

Karácsony ezt követően azt mondta: nemcsak politikai kérdés, hanem óriási kihívás is Szentkirályi Alexandra utolsó pillanatban történő visszalépése, és nyilván nehéz felkészíteni erre a választási szerveket. Ez nagyon sok bizalomvesztéssel jár, fogalmazott.

Gondolhatnánk, hogy az érvénytelen szavazatok újraszámolása visszaad valamit az elvesztett bizalomból, de ennek az ellenkezője történik

– közölte. Karácsony szerint a bizonyítékok valójában a fideszes delegáltak nyilatkozatai. A választási bizottság nem a lezárt  szavazóurnákat rendelte be, hanem arra szólította fel a helyi választási irodák vezetőit, hogy bontsák fel ezeket az urnákat, és az érvénytelen szavazatokat juttassák el ide. „Ez egy súlyos hiba és nagyon nehéz nem politikai szándékot felfedezni ebben”, hangsúlyozta.

További probléma az, hogy a szavazatokat olyan kötegezéssel kell ellátni, hogy ha bárki hozzányúl ezekhez a szavazatokhoz, az világos és egyértelmű legyen, ám azt hallják a választási irodáktól, hogy ez a kötegezés nem valósult meg, a legtöbb helyen nem a törvényes rendnek megfelelően vették ki az érvénytelen szavazatokat.

Nagyon könnyű az érvénytelen szavazatból csak egy tollvonással érvényes szavazatot csinálni.

Karácsony azt gondolja, hogy erre a helyzetre egyetlen egy válasz van, egyetlen dolgot tehetnek:

ez pedig az, hogy ha Budapest teljes területén megismétlik a főpolgármester-választást a lehető legrövidebb időn belül.

A főpolgármester ezt követően arról beszélt, hogy az egész újraszámlálási folyamatban nem valósult meg jogállamiságot biztosító garancia.

Ha bekövetkezik a választás megismétlése, akkor mindenki világos helyzettel szembesülhet, érvelt Karácsony. Szerinte viták árnyékolják be azt a bizalmat, ami nélkül nem lehet ezt a várost vezetni.

Karácsony elmondta: bármi is lesz az újraszámlálása eredménye, mindenképpen a választás egész Budapesten való megismétlését fogja kezdeményezni, akkor is ha őt, akkor is ha Vitézy Dávidot hozza ki győztesként a szavazatok újraszámlálása.

A főpolgármester a sajtótájékoztatót megelőzően hosszú Facebook-posztban foglalta össze aggályait és észrevételeit a Nemzeti Választási Bizottság az érvénytelen voksok újraszámlálását elrendelő döntésével és az újraszámlálási folyamattal kapcsolatosban.

A bejegyzésben Karácsony többek között arról írt, hogy szerinte a Nemzeti Választási Bizottság fideszes többsége szerdán „statáriális döntést hozott az újraszámlálásról”.

A múlt hét vasárnapi választáson Karácsony Gergely mindössze 324 szavazattal győzött Vitézy Dávid előtt. Az LMP, majd a kampányhajrában a Fidesz által is támogatott jelölt már aznap éjjel jelezte, hogy újraszámolást kér majd.

Vitézy a Nemzeti Választási Bizottságnál fellebbezett Fővárosi Választási Bizottság főpolgármester-választás eredményét megállapító határozata ellen, arra hivatkozva, hogy annak tartalma jogszabálysértő, mert 202 szavazókörben a bizonyítékok alapján olyan szavazatokat is érvénytelennek nyilvánítottak, amelyek érvényesek voltak. Az NVB szerda este elrendelte a főpolgármester-választás érvénytelen szavazatainak újraszámlálását.

Kapcsolódó

Karácsony vs. Vitézy: Volt olyan kerület, ahol 119 szavazat volt a különbség köztük, de olyan is, ahol bő 15 százalékpont

A hármas metró bármelyik szerelvényére felférne az a 300 ember, akiken múlt, hogy nem Vitézy Dávid, hanem Karácsony Gergely lett Budapest főpolgármestere. A kerületek adatait elemeztük, és kiderült: akadt olyan városrész, ahol bár ellenzéki polgármester nyert, Vitézy több szavazatot kapott, és olyan is, ahol mindössze 119 szavazattal előzte meg őt Karácsony.





Source link

You may also like

Leave a Comment