Index – Mindeközben – Molnár Ferenc Caramel az új Megasztárról: Külön öröm, hogy nem trash arcok vannak a zsűriben

by admin


Három gyermekéről, és összességében az anyaságról is mesélt Jakupcsek Gabriella a Nők Lapjának adott friss címlapinterjújában. A tévés szerint legnagyobb teljesítménye is két fia és lánya felnevelése.

Nem vagyok egy tradicionális anyuka, kevesebbet voltam jelen az életükben, mint egy átlagos nő. A jelenlétem viszont mindig aktív. Az együtt töltött idő nagyon fontos, de a milyensége lényegesebb, mint a mennyisége 

– kezdte Jakupcsek, aki anno karácsonyra is csak annyit kért gyermekeitől, menjenek el négyesben vacsorázni, ugyanis mostanában nem nagyon jutott idejük így, együtt lenni. Persze ebben közrejátszik az is, hogy két nagyfia már boldog családapa

„A két fiú szellemi partner, ma már felnőtt-felnőtt viszonyom van velük. Tudják, hogy én sajnos nem az a nagymama vagyok, aki át tud menni segíteni, ha folyik a gyerek orra, mert kinyitom a naptáramat, és decemberig tele van, de ezt már elfogadták. Nekem anyaként Emmával van még dolgom, ő viszont most azt a korszakot éli, amelyben nekem kell bejelentkeznem az ő naptárába. Vagy csak szép csendesen ott lenni, és ha épp megunta azt, amit csinál, akkor talán hozzám is odafordul” – mesélt tinédzser lányáról a műsorvezető, hozzátéve: 

„Mi ma tudunk úgy együtt lenni a lányommal a nappaliban, hogy ő is csinálja a dolgát, meg én is, és közben néha szólunk is egymáshoz. Elmélyülni valamiben, de mégis együtt lenni, ebben a másik tiszteletben tartása is benne van, de az összetartozás is. Szerintem ez az egyik legjobb túlélési faktor a kapcsolatainkban.”

(24.hu)





Source link

You may also like

Leave a Comment