Hétórás műtéten van túl Szentesi Éva

by admin



2024. június 13. – 09:34

Patakfalvi Dóra

Egy hétórás operáción van túl Szentesi Éva író, amelynek során eltávolították a tumort a testéből. Szentesi a személyes blogján ezúttal is részletesen számolt be a műtétről, többek között azt írta: „A daganat kiterjedtebb, mint ahogyan azt az előzetes vizsgálatok mutatják. Eléri a vastagbelet, a keresztcsontot, gúzsba köti az artériát egy ponton, és megfojtja a bal oldali urétert.” A műtéthez így érsebész közreműködésére is szükség volt.

Szentesi május végén, szintén a blogján hozta nyilvánosságra, hogy újra daganatot találtak a testében. Az író eddig már kétszer győzte le a rákot, először 2013-ban, 28 évesen diagnosztizálták méhnyakrákkal. Azóta a legismertebb hazai rákedukációs aktivista lett, számos alkalommal írt vagy beszélt őszintén arról, hogyan élte meg a kemoterápiát, a sugárkezelést, ezek hatásairól gyakran posztolt az Instagramján, vagy írt a WMN-re.

Az orvosok szerint most az első pár napja lesz kritikus, és azt írta, három napig feküdt mozdulatlanul, „ennyi ideig hallgatom az ápolók párbeszédeit, az idős, dohányost a szemben lévő ágyról, aki nem érti, hol van, és folyton rá akar gyújtani. Három napig nem tudok kommunikálni a családommal, és megfordul a fejemben, hogy soha nem fogok innen elmenni.”

Szentesi Éva végül úgy fogalmazott: „hányszor nem tudok még meghalni, és milyen erő tart itt a Földön”.

Partnereinktől

Kövess minket Facebookon is!



Source link

You may also like

Leave a Comment