Csaknem 500 robbantást követtek el Hollandiában 2024 első öt hónapjában

by admin


2024 első öt hónapjában összesen 496 robbantásos támadást követtek el hollandiai otthonok és vállalkozások ellen, csaknem két és félszer annyit, mint a tavalyi év azonos időszakában. 2023-ban pedig összesen 1052 robbantást regisztrált a 15 milliós ország rendőrsége – ennek többségét az év második felében.

„Robbantás” alatt nem nagyszabású merényletekre kell gondolni, a leggyakrabban használt robbanóeszköz a „Kobra” márkájú tűzijátéktelep, melyhez sokszor benzineskannát erősítenek. A rendőrség által felderített esetek 75 százalékában az elkövetők robbanószert hagynak valakinek a bejáratánál vagy ablakánál. A támadások többsége a szervezett bűnözéssel hozható összefüggésbe, de vannak olyan esetek, melyek párkapcsolati erőszakból fakadnak.

Az adatokat összesítő rendőrségi jelentésből – melyet csütörtökön szellőztett meg a holland média –, kiderül, hogy a hatóságok és a holland települések polgármesterei egyaránt fokozott politikai támogatást kértek a növekvő bűnözés elleni küzdelemhez, és egyebek mellett szorgalmazzák a támadásokhoz gyakran használt Kobra tűzijáték európai uniós szintű betiltását.

Továbbra is Rotterdamban és Amszterdamban történik a legtöbb támadás, de egyre többet követnek el kisebb városokban is. A rendőrség külön aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy egyre gyakrabban válnak célponttá lakóépületek. Az utóbbi két és fél évben a hatóságok 500 embert tartóztattak le robbantásos támadás miatt, a gyanúsítottak nagy része alacsony iskolai végzettséggel és szegényes anyagi háttérrel rendelkező fiatal. Jos van der Stap, a rendőrség robbantásszakértője szerint

Gyakran fiatalok helyezik el a robbanóanyagokat, kiszolgáltatott gyerekek, akik hajlandóak súlyos bűncselekményeket elkövetni és nagy kockázatot vállalni szinte semmiért. Az átlagéletkor 23 év, ami más bűncselekményekhez képest alacsony. A gyanúsítottak között vannak 13 vagy 14 éves fiúk is, ami nagyon aggasztó. A gyanúsítottak túlnyomó többsége már több bűncselekményt is elkövetett. Biztosítanunk kell, hogy többé ne adják el magukat mások piszkos munkájának elvégzéséhez. A megelőzés kulcsfontosságú.

A támadások mögött álló megbízókat a rendőrség nehezen tudja kézre keríteni, mert általában úgynevezett „bűnügyi brókereknek”, azaz fizetett bűnözői munkák közvetítőinek adják a megbízást, akik Snapchaten vagy a Telegramon teszik közzé a felhívást. A rendőri jelentés ezen platformokat is cselekvésre szólítja fel.

Femke Halsema, Amszterdam polgármestere aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a robbantások számának növekedése túl sokat követel a rendőrség kapacitásaiból, és kevesebb marad más súlyosabb esetekre; Ahmed Aboutaleb rotterdami polgármester pedig egyenesen úgy vélte, városa „beleroppan” ezekbe az erőszakos bűncselekményekbe.

(via MTI)



Source link

You may also like

Leave a Comment