Vitézy abban bízik, hogy a fideszes választási delegáltak olyan szavazatokat adnak neki, amikről vasárnap még azt állították, hogy érvénytelenek

by admin



„A jogorvoslat persze mindenkinek jár, legalább tovább tisztul a kép” – kezdi Facebook-posztját Karácsony Gergely. A jelenlegi főpolgármester arra reagált, hogy a Nemzeti Választási Bizottság úgy döntött, hogy újra kell számolni a főpolgármester-jelöltekre leadott érvénytelen szavazatokat.

„Vitézy Dávid az egész kampányát arra építette, hogy ő nem a Fidesz jelöltje, most mégis azoknak a szavazatában bízik, akik a szavazólapon áthúzott Szentkirályi Alexandrára és rá is szavaztak”

– folytatta Karácsony.

Megjegyezte, hogy ezek érvényes Vitézy-szavazatok, de szerinte a probléma az, hogy a szavazókat félrevezette, hogy Szentkirályi Alexandra az utolsó pillanatban lépett vissza, így nem volt idő újranyomtatni a szavazólapokat. A nemzetközi választási megfigyelők is erre jutottak.

„Most olyan fideszes választási delegáltak nyilatkozata alapján akarja újraszámoltatni az érvénytelen szavazatokat, akik vasárnap még az aláírásukkal tanúsították, hogy azok valóban érvénytelenek. Ezek a »bizonyítékok«, amelyekről az egy óra alatt összehívott fideszes többségű választási bizottság dönt. Ugye, hogy tisztul a kép?”

– zárta a posztját.

Vitézy Dávid szintén a Facebookon reagált a hírre. Azt írta, hogy nem tudhatjuk, hogy hány érvényes szavazat volt érvénytelennek elkönyvelve, és az újraszámlálás ezt tisztázza majd.

„A következő napokban a Nemzeti Választási Iroda (NVI) munkatársai egyesével újra megszámolnak minden egyes leadott szavazatot, amit a szavazókörökben érvénytelennek nyilvánítottak. Korábbi nyilatkozataik alapján az NVI azt is vállalta, hogy az urnák felnyitása a sajtó nyilvánossága előtt történik majd.”

Hozzátette, hogy a demokratikus választások alapja, hogy minden szavazatot megszámolnak. Szerinte indokolt, hogy ezeket újraszámolják, és türelemmel várja majd az eredményt, amit el fog fogadni.



Source link

You may also like

Leave a Comment