Továbbra is nagy az árvízkészültség a Rábán

by admin


A Rábán a tartósan magas vízszint miatt kiemelten fontos az árvízi jelenségek folyamatos felülvizsgálata, a töltések állapotának megőrzése

 – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szerdán az MTI-vel. Mint írták, a vízügy őrszolgálata a nap 24 órájában figyeli a védvonalakat, ahol helyenként fakadó vizek, csurgások jelentek meg. Ezeket a kritikus helyszíneket megjelölik és rendkívüli figyelmet fordítanak rájuk, ahogyan az esetleges töltésátnedvesedéseket is ellenőrzik, ugyanis most ezek a jelenségek okozhatják a legnagyobb problémát.

A Rába külföldi vízgyűjtőjén még előfordultak esőzések, futó záporok, így az ebből lehullott jelentős csapadék a felsőbb szakaszokon újabb, kisebb árhullámokat indított el a Rábán és mellékfolyóin, elnyújtva a lassú apadást.

 A kedden lehullott eső miatt Szentgotthárdnál az apadás után kisebb vízszintemelkedésre számítanak, de fokozat elrendelésére már nem lesz szükség – magyarázták. Körmendnél a csaknem 12 órás stagnálást követően szerdára a folyó igen lassú apadásának folytatását várják, a lehullott csapadék már érdemben nem fogja befolyásolni a vízszint mértékének csökkenését, azonban itt továbbra is harmadfokú a készültség.

A Rába árhulláma szerdán Rum térségében tart, jelenleg Sárvárnál is áradó tendencia figyelhető meg, a tetőzést ott péntekre várják, első fokú a készültség.

Győrnél főként a Duna hatása érvényesül, elnyúló tetőzés jellemzi a folyó teljes hazai szakaszát is. Nagybajcsnál a nap folyamán már érdemi apadásra számítanak, a szigetközi szakaszon az esti órákban a készültség mérséklésével is lehet számolni.

Rába,Körmend
Az ablakokon folyik be a víz a Rába-parti üdülőkbe Körmenden
Fotó: VN / VAOL

Budapesten ugyanakkor még továbbra is tartósan magas vízszint várható, a hétvégi tetőzéshez képest alig 30 centimétert apadt a Duna, melynek árhulláma Bajánál kedd óta elhúzódóan tetőzik.

 A vízügyes szakemberek szerdán Mohácsnál várják a folyó tetőzését. A Murán Letenyénél és a Dráván Drávaszabolcs térségében is érkező árhullámra és emiatt másodfokú készültségekre lehet számítani a következő időszakban, akárcsak a Tarnán és a Sajón is. 

A vízügyi szolgálat továbbra is a nap 24 órájában folytatja az ár elleni védekezést.  A Rábán és a Dunán több száz vízügyes figyeli éjjel-nappal a gátak állapotát.

Ahogyan azt korábban megírtuk, Vas vármegyében régóta nem látott szintet ért el a folyók vízszintje, így a katonák és a büntetés-végrehajtási szervezet mellett a helyiek is segítenek a védekezésben. Hatalmas a készültség, a Magyar Honvédség Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezredének ötven katonája is segíti az árvízi védekezést az áradó Rába folyón Körmendnél.



Source link

You may also like

Leave a Comment