Magyarország „energiaszíve” – ORIGO

by admin



Paks II. projekt a fejlődés záloga

A két új paksi atomerőművi egység építése jelentős számú munkahely megteremtésével, gazdaságélénkítéssel, regionális infrastrukturális és egyéb fejlesztésekkel jár együtt. Paks városa már a Paksi Atomerőmű építésének és az üzemeltetésének köszönhetően is hatalmas fejlődésen ment keresztül. A Paks II. Atomerőmű építése azonban még nagyobb lehetőséget és hosszú távú perspektívát kínál a városnak és a térségnek is. Jelentősen bővülni fognak a beruházás megvalósításához elengedhetetlen szolgáltatói kis- és középvállalkozások, és mivel a projektben részt vevők lakhatását is biztosítani kell, nagymértékű fejlődés várható a városi infrastruktúrában is. Paks városa mellett a környező települések is hosszú távon nyertesei lesznek a beruházásnak, ami évtizedekre meghatározza az ott élő emberek életét és lehetőségeit. A hazai cégek kivételes lehetőséghez jutnak, hiszen az orosz-magyar megállapodás értelmében a beruházás értékének akár 40 százalékát kitevő munkát magyar beszállító cégek végezhetik. Ez óriási lehetőséget jelenthet egy Pakson referenciát szerző vállalat számára, hiszen az egész „világ kinyílhat” előtte azzal, hogy a jövőben akár más oroszországi és/vagy külföldi projektben is részt vehet. Az orosz Roszatomnak ráadásul egyre bővül a megrendelésállománya. 

A Roszatom szentpétervári gyárában megkezdődött a Paks II. Atomerőmű reaktortartályának gyártása, kattintson a videóért.

A Paks és Kalocsa között megépült és átadott új Duna-híd szintén hatalmas lehetőség az ott élő emberek számára, ugyanis a két város között a távolság 15 percre rövidül, ami tovább bővíti a két város közötti együttműködési lehetőségeket. Az évszázad beruházása tehát nemcsak Paks, hanem Kalocsa és térsége számára is óriási lehetőségeket tartogat. 

Globális és európai helyzetkép

Az atom­energia ma a reneszánszát éli, hiszen egyre több ország ismeri fel a jelentőségét a klíma­védelmi, az ellátás­biztonsági, valamint a verseny­képességi célok elérésében. Jelenleg 59 atom­erőművi blokkot építenek az egész világon, és a következő évtizedek­ben közel 450-470 új blokk üzembe állítását tervezik. 

Az Európai Unióban is egyre több ország dönt úgy, hogy meghosszab­bítja a már meglévő atom­erő­művi blokkjainak üzem­idejét, esetleg újak megépítését tervezi. Példaként áll előttünk Magyar­ország mellett az Egyesült Királyság és Szlovákia, ráadásul Szlovénia is új blokkok építésén gondolkodik, és ide sorolható Csehorszá­g és Lengyel­ország is. A jelen (energia)politikai döntései alapvetően határozzák meg a fenntartható jövőnk alakulását, ezért ha felelősségteljesen állunk az előttünk álló klímavédelmi, ellátásbiztonsági és versenyképességi célok teljesítéséhez, akkor feltétlenül szükség van az atomerőművek és a megújuló energiaforrások növekvő részarányára, miközben a fosszilis energiaforrásokat radikálisan csökkenteni szükséges. Magyarország, a világ egyre több országához hasonlóan, ezen az úton jár.

A Paks II-nek köszönhetően Paks a jövőben is Magyarország energiaszíve marad, továbbra is kiváló példát mutatva más országok és városok számára azzal, hogy az atomenergia használata alapvetően meghatározza az adott ország villamosenergia-ellátásának hosszú távon fenntartható jövőjét. 

A szerző: Hárfás Zsolt atomenergetikai szakértő, az atombiztos.blogstar.hu oldal szerzője

 



Source link

You may also like

Leave a Comment