Kiderült, terhes-e Rihanna – ORIGO

by admin



Rihanna új márkája, a Fenty Hair bemutatóján arra a kérdésre is válaszolt, hogy szeretne-e több gyereket ASAP Rockytól, akitől egy kétéves és egy tíz hónapos kisfia van. „Tudod mit, remélem, hogy lesz. Igen, szeretnék. 

Nem vagyok terhes, ha ezt kérdezed, de mindenképp szeretnék több gyereket”

– mondta az énekesnő az Entertainment Tonightnak, amivel egyúttal a terhességéről szóló korábbi pletykára is reagált.

Rihanna azt is elmondta, hogy mindig is kislányt szeretett volna, de „látjuk, ez hogy sült el”, majd egy másik médiumnak, az Extrának úgy nyilatkozott, ha lenne végre egy kislánya, annyi felvételt mutatna róla, hogy örökké róla beszélnének a sajtóban.

Hónapok óta pletykálják, hogy terhes

Rihannáról hónapok óta pletykálják, hogy terhes. A téma először márciusban került elő, miután az énekesnő egy méregdrága eljegyzési partin lépett fel Indiában, ehhez pedig olyan ruhát választott, amelyben bizonyos szögből tényleg várandósnak tűnt, a 2017-es Miss World indiai nyertesének, Manushi Chhillarnak a közeli felvételein is annak nézték sokan.

Manushi Chhillar márciusi felvételei Rihanna indiai fellépéséről:

Más kérdés, hogy azóta Rihanna fehérneműben is megmutatta magát, a terhességéről szóló pletykák azonban nem ültek el. Többen gyanúsnak tartották, hogy az énekesnő májusban (betegségre hivatkozva) nem jelent meg a sztárok egyik legnagyobb társasági eseményén, a MET-gálán, majd az utcán készült róla egy fotó, ahol a hasa elé mintha direkt egy táskát tartott volna, a felsőjére pedig az volt írva, hogy „I’m retired”, vagyis „Visszavonultam”.

Zenét már alig készít

Rihanna egyébként mintha tényleg visszavonult volna, a zenéje helyett mostanában inkább a magánéletével, a megjelenésével, a divatcége körüli eseményekkel került a címlapokra – amiért sok régi rajongója elpártolt tőle. A világ egyik leghíresebb énekesnője volt, de legutóbb 2016-ban, nyolc éve jött ki rendes stúdióalbummal, sokan inkább már erre várnának. „Hol az album?” – kérdezte nemrég egy kommentelő egy fehérneműs videója alatt. „Elfelejtetted, hogy énekesnő vagy?” – morgott egy másik felhasználó.



Source link

You may also like

Leave a Comment