Káosz és kétségbeesés: a megsemmisítő vereség süllyesztőbe löki a baloldali pártokat

by admin


A szavazati arányokat tekintve az látszik, hogy a DK–MSZP–Párbeszéd szövetség idén együtt mindössze valamivel több mint 336 ezer voksot kapott, míg 2019-ben a DK 557 ezer, az MSZP–Párbeszéd együttműködést pedig 229 551-en támogatták. Vagyis

a három pártra együtt öt éve több mint 786 600-an szavaztak, ezzel szemben idén ennek kevesebb mint felét kapták.

A Magyar Nemzet szerint a Momentum brüsszeli aknamunkája sem hozott sokat a konyhára, a liberális párt, dacára a nagy magabiztosságnak, nagyot bukott, szám szerint közel 178 ezer voksot. A Jobbik népszerűsége is tovább zuhan, a párt, amely 2009-ben és 2014-ben nemzeti radikális mozgalomként három képviselőt adott az EP-nek, 2019-ben már csak egy, most pedig egyetlen mandátumot sem szerzett. 

választás, eredmény
Fotó: Magyar Nemzet

A Jobbikra most vasárnap közel 175 ezerrel kevesebben szavaztak, pedig a választási részvétel rekordot döntött.

Óriásit buktak, de a jól fizető állás még kell nekik

A történelmi bukásnak már vannak személyi következményei: Donáth Anna, a Momentum elnöke lemondott, őt követte a teljes elnökség. Dobrev Klára feloszlatta az árnyékkormányt, Tordai Bence pedig kilépett a Párbeszédből, igaz, a parlamenti frakciót nem hagyja el, ami érthető, ha azt nézzük, Tordai fizetése jelenleg 3,5 millió forint bruttó, független képviselőként „mindössze” kétmillió forint lenne. 

Kilépését egyébként azzal indokolta az ATV-ben, hogy Magyar Péter felbukkanása után nem sokkal a Demokratikus Koalíció ajánlatot küldött a Párbeszédnek, ami számára elfogadhatatlan volt. Az ominózus ajánlat után pár nappal jelentette be egyébként Dobrev Klára és Kunhalmi Ágnes (MSZP), hogy a három baloldali párt közösen indul az EP-választáson. 

Gyöngyösi Márton
Gyöngyösi Márton Fotó: Ladóczki Balázs – Origo

Gyöngyösi is hazudott

Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnöke nem mondott le, noha korábban többször is ígéretet tett arra, ha pártja nem jut ki az EP-be, ő távozik elnöki tisztségéről. Először tavaly márciusban beszélt erről, de fél évvel ezelőtt megismételte saját szavait. 

Egy kudarcért az elnök felel, és úgy felel, hogy benyújtja a lemondását. Ez fog történni

– szögezte le ősszel Gyöngyösi. A mostani kudarc után viszont azzal magyarázta maradását, hogy „megváltoztak a körülmények, olyan folyamatok indultak be, amelyekkel nem lehetett számolni”. A Jobbik június végén tisztújítást tart, Gyöngyösi szerint „a párt akkor el fogja dönteni, hogy kellek-e, vagy nem”. Sajtóhírek szerint a pártelnöknek több riválisa is lesz az elnöki posztért vívott küzdelemben. 



Source link

You may also like

Leave a Comment