Index – Gazdaság – Döntött az Európai Bizottság, ez alapjaiban változtathatja meg a kormány stratégiáját

by admin


Az Európai Bizottság nyilvánosságra hozta a Kínából importált, teljesen elektromos autókra vonatkozó intézkedés-tervezetet, amely jelentős büntetővámokat vetne ki a Kínában gyártott elektromos járművekre.

Illetve a Bizottság felvette a kapcsolatot az illetékes kínai hatóságokkal és kilátásba helyezték, hogy ha a kínai hatóságokkal folytatott megbeszélések nem vezetnek megoldásra, akkor az unió ideiglenes kiegyenlítő vámokat vezethet be július 4-től, az egyes tagállamok vámhatóságai által meghatározott formában.

A Bizottság által vizsgált három kínai gyártóra – BYD (17,4 százalék), Geely (20 százalék), SAIC (38,1 százalék) – vonatkoznának a vámok.

Más elektromos járműgyártásban érdekelt kínai vállalatra, melyek együttműködtek az uniós vizsgálatban, átlagosan 21 százalékos vám vonatkozna. Az összes többi kínai gyártóra, amelyek nem működtek együtt a vizsgálatban, 38,1 százalék vámot kellen alkalmazni.

Az Európai Bizottság még október 4-én indított szubvencióellenes vizsgálatot a Kínából származó akkumulátoros elektromos járművek behozatalára vonatkozóan. Az ideiglenes kiegyenlítő vámokat az EU a vizsgálat kezdetét követő 9 hónapon belül, azaz legkésőbb július 4-ig bevezetheti. A végleges intézkedéseket az ideiglenes vámok kivetésétől számított 4 hónapon belül kell bevezetni – olvasható a közleményben, amit az MTI összegzett.

A közlemény szerint az ideiglenes vámok tervezett szintjeiről minden érdekelt fél tájékoztatást kap, beleértve az uniós gyártókat, importőröket és exportőröket is. A vizsgálatban érintett vállalatoknak lehetőségük van véleményt nyilvánítani, majd a kapott információk ismeretében az Európai Bizottság az uniós joggal összhangban felülvizsgálhatja számításait.

Nagy Márton kiborult a döntésre

A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint a tervezet a jelenlegi 10 százalékos, már meglévő vámokra további 17,4–38,1 százalék közötti büntetőterhet róna ki. A kivetni tervezett büntetővámok nem egységesek, hanem gyártónként eltérő mértékűek. A tárcavezető kiemlete, az Európai Bizottság egy kettős diszkriminációs rendszert alakítana ki, ugyanis a büntetővámok nemcsak Kínával, hanem az egyes gyártókkal szemben is diszkriminatívak.

Az ilyen differenciált és további nagyfokú diszkriminációt okozó büntetővám-rendszer szinte példa nélküli a történelemben.

Majd a miniszter kijelentette, a kormány nem ért egyet a büntetővámokkal, hiszen a protekcionizmus nem megoldás. Ehelyett együttműködésre és szabad piaci versenyre van szükség. Ahelyett, hogy büntetővámokon keresztül korlátozzuk a gyártók közötti versenyt, támogatni és segíteni kell, hogy az európai elektromos járműipar versenyképessége globális szinten megerősödjön. „Erős verseny nélkül nincs erős Európai Unió sem.”

A büntetővámok kivetését a legnagyobb európai autógyártókat is tömörítő, mintegy 60 ipari és technológiai vállalatot tömörítő, Gyáriparosok Európai Kerekasztala sem támogatja. Ezt a héten lezajlott, miniszterelnökkel folytatott találkozón is megerősítették.

Végezetül Nagy Márton kiemelte, a kormány az elektromos autózás térnyerésének felgyorsítása és a verseny fokozása érdekében uniós szintű akciótervet dolgoz ki, amelyet a soros magyar elnökség keretében, a Versenyképességi Tanács július 8-9-ai ülésén mutat be a tagállamoknak.

Az Index a témával kapcsolatban csütörtökön jelentkezik átfogó elemzéssel.