Index – FOMO – Bőrrákkal diagnosztizálták a Jonas Brothers tagját

by admin


Kevin Jonas elárulta, hogy nemrég műtéten esett át, hogy eltávolítsanak egy rákos anyajegyet az arcáról. Egy online közzétett videóban a 36 éves Jonas elmondta, hogy egy „bazálsejtes karcinóma” (bazalióma) volt a homlokán, amit el kellett távolítani – írta meg az Independent.

Szóval ma eltávolítanak egy bazálsejtes karcinómát a fejemről

– mondta a Jonas Brothers tagja.

„Igen, ez egy valódi kis bőrrákos »fickó«, ami most kezdett el nőni” – mondta az amerikai zenész és színész, az anyajegyre mutatva. „És most meg kell műteni, hogy eltávolítsák. Szóval, itt is vagyunk”. Miután a műtétet elvégezték, azt mondta: „Most itt az ideje, hogy meggyógyuljak és hazamenjek. Mindenképpen nézessétek meg azokat az anyajegyeket, emberek!” – írta Instagramján a zenész.

A bazálsejtes karcinóma leginkább a napnak kitett bőrfelületeken, például a fejen és a nyakon fordul elő. A Skin Cancer Alapítvány (Bőrrák) így kommentálta a színész posztját: „Nagyon sajnálom, hogy hallottam a BCC-ről, Kevin. Köszönjük, hogy felhívtad a figyelmet. A korai felismerés kulcsfontosságú. A legjobbakat kívánjuk neked a gyógyulásodhoz”.

Az alapítvány szerint a bazálsejtes karcinóma „úgy nézhetnek ki, mint nyílt sebek, vörös foltok, rózsaszínű kinövések, fényes dudorok vagy hegek, illetve enyhén megemelkedett, görbült szélekkel és/vagy központi bemélyedéssel rendelkező kinövések”. Mivel ezek lassan nőnek, a bazálsejtes karcinóma a bőrrák legjobban gyógyítható formája, és korai felismerés esetén „minimális kárt” okoz csak.

Jonas az ABC Claim to Fame celebrokon-valóságshowjában lesz látható, az új évad premierje július 10-én lesz.

A leggyakoribb

Tavaly az X-Men sztárja, Hugh Jackman arról beszélt, hogy két biopszia után negatív lett a bőrrák tesztje, és arra buzdította követőit, hogy viseljenek naptejet. Jackman, aki hat alkalommal kapott kezelést bőrrák miatt az orrán, azt mondta:

Ha megragadhatom az alkalmat, hogy emlékeztesselek benneteket, hogy az északi féltekén élők számára közeleg a nyár, kérlek, használjatok naptejet. Egyszerűen nem éri meg. Nem számít, mennyire szeretnétek lebarnulni, higgyétek el nekem.

Ahogy arról mi is értekeztünk egy hosszabb cikkben – a melanóma és más típusai elkerülése érdekében –, a bőrrák a rákfajták legelterjedtebb típusa, a napozás pedig a dohányzáshoz hasonló egészségtelen szokásunkká vált. A Magyar Dermatológiai Társulat szakértői az Európai Dermatoonkológiai Társasággal (EADO) összhangban a bőrrák elleni küzdelem három pillérére hívták fel a figyelmet:

  1. a megelőzésre: a napozás, szoláriumozás kerülésére és a megfelelő fényvédelemre;
  2. a rendszeres önvizsgálatra: a „rút kiskacsát”, azaz a szokatlan bőrelváltozásokat kell keresni;
  3. a hatásos korszerű terápiákra: a sebészeti, illetve gyógyszeres kezelésekre.

A bőrrák a világon a leggyakrabban előforduló daganattípus, 80 százalékban bazaliomáról van szó, ami minden harmadik világos bőrtónusú embernél előfordul élete során. Magyarországon évente több mint 21 ezer hámsejteredetű bőrrákot és 2500 melanomát diagnosztizálnak, ez utóbbi a legagresszívabb típus, gyorsan és könnyen képez áttétet.