Index – Belföld – Deutsch Tamás: Magyar Péter náci tempót engedett meg magának

by admin


Deutsch Tamás a Hír TV Napi aktuális című műsor vendége volt kedden, ahol kifejtette mit gondol arról, hogy Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke vallási alapon listázta az ATV munkatársait, miután hétfőn kisétált az televízió stúdiójából élő adás közben.

A Fidesz európai parlamenti képviselője szerint Magyar Péter botrányos megnyilvánulása is azt mutatja, hogy pihenésre van szüksége, és jól látszik, hogy egy szuboptimális mentális állapotban van.

Amikor kényes kérdéseket tesznek fel valakinek egy televíziós stúdióban, akkor sem vetemedhet olyanra, hogy elszalad kirohan. Végképp nem gyakorolhat olyan náci tempót, mint amit Magyar Péter megengedett magának, hogy faji és vallási alapon listáz közszereplőket, újságírókat, a médiában dolgozó szakembereket

– fejtette ki a műsorban Deutsch Tamás.

Hozzátette, hogy Magyar Péter kizárólag a gyűlölet és a bántalmazás hangnemében tud megszólalni. Úgy látja, hogy egy választáson induló párt alelnökét semmi sem hatalmazhatja fel arra, hogy indulatosan vagy megalázóan szólaljon meg. Szerinte az ilyen embernek nincs helye a közéletben. Felidézte, hogy az sem volt normális, hogy Magyar Péter titokban felvette a saját feleségét, majd nyilvánosságra hozzá a felvételt a saját politikai karrierje építése érdekében.

Feljelentették Magyar Pétert

Mint arról beszámoltunk, hétfő este Magyar Péter kivonult az ATV Egyenes beszéd című műsorából, miután a műsorvezető, Rónai Egon szembesítette azzal, hogy valótlan állításokat tett a csatornáról. A Tisza Párt alelnöke a vasárnap esti eredményváró beszédében szóvá tette, hogy nem hívták be az ATV műsorába. A hétfői adásban Rónai Egon egy dossziét adott át Magyar Péternek, amelyben összegyűjtötték a náluk történt eddigi szerepléseit. Később a csatorna a honlapján közzétette azokat az üzenetváltásokat is, amelyek igazolják, hogy a Tisza Párt alelnöke nem mondott igazat a televízióval kapcsolatban.

Az ügy ezzel nem ért véget, ugyanis hétfőn késő este Magyar Péter egy újabb posztot tett közzé, amelyben személyes, a vallási-felekezeti hovatartozásra vonatkozó adatokat közölt az ATV munkatársairól. Hétfőn késő este, illetve kedd hajnalban több reakció is érkezett a történtekre. A csatorna közzétette a dokumentum tartalmát, miközben Rónai Egon, valamint Vicsek Ferenc, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) alelnöke is reagált a történtekre (az utóbbi nyilatkozat hivatkozási alap lett Magyar Péter támogatóinak körében). 

Tényi István volt fideszes politikus közölte: a Tisza Párt alelnökének  az ATV munkatársainak vallási hovatartozását részletező bejegyzése miatt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) fordult bejelentéssel. 

Tényi István a Budapesti Rendőr-főkapitányságon egy feljelentést is tett az ügyben, mert szerinte ki kell vizsgálni, hogy megvalósult-e a személyes adattal visszaélés vétsége.

Az ügy kapcsán Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója a Média1 megkeresésére hangsúlyozta: munkatársaikat megilleti a személyes adatok védelméhez fűződő jog, a televízió egyes munkatársai felekezeti hovatartozásának nyilvánosságra hozatalát a Büntető törvénykönyv is szankcionálja. 

„A listázás bőven túlmutat a véleménynyilvánítás szabadságán″ – írta véleménycikkében Bodolai László ügyvéd, az ELTE és a Pázmány Péter Tudományegyetem külsős oktatója, az Index szerkesztőségének jogi képviselője, amelyről itt olvashat.  

Magyar Péter szerint nem követett el jogsértést

A Tisza Párt alelnöke több Facebook-posztot is közzétett az ügyeben, ahol azt írta: „Mivel az ATV NER-lovag vezérigazgatója, a csatornatulajdonos Németh Sándor fia [Németh S. Szilárd – a szerk.] már büntetőeljárással fenyegetőzik, öntsünk TISZ(t)A vizet a pohárba.”  Kifejtette, hogy szerinte az ATV és a Németh Szilárdhoz közel álló médiumok „ezer (személyes és tulajdonosi) szállal kötődnek a fideszes médiabirodalomhoz és a propagandához”, és hogy „Rogán Antalék megrendelték önöktől a tegnapi hazug provokációt”.

Magyar Péter reagált a MÚOSZ elnökének, Kocsi Ilonának azon véleményére is, miszerint a Tisza Párt alelnöke törvénytelenséget követhetett el, amikor nyilvánosságra hozta az ATV munkatársainak vallási hovatartozását. „Itt szeretném jelezni, hogy Kocsi Ilonának, a MÚOSZ elnökének azon nyilatkozata, miszerint én jogsértést követtem volna el, téves, mivel egyrészt nem beazonosíthatóak a személyek, másrészt mindegyik szereplő nyilvánosan beszélt a felekezeti hovatartozásáról″ – írta posztjában Magyar Péter, majd a Hit Gyülekezetének válaszával kapcsolatban hozzátette: „Köszönettel vettem a felekezet gratulációját a Tisza Párt által elért átütő választási eredményért, és szeretném biztosítani a gyülekezet minden tagját, hogy mint minden egyház, ők is számíthatnak a Tisza Párt támogatására.”

A politikus kihangsúlyozta: pártja soha nem fog ellehetetleníteni egyházakat a párt vezetőinek személyes politikai vagy hitbéli meggyőződése miatt, és ha bárkit megbántott a hétfői posztjával, akkor attól elnézést kér.