Fideszes így nem szólt még be a KDNP-re, mint a háromnegyeddel újrázó Cser-Palkovics András

by admin



A magyar politika egyik évtizedes rejtélye, hogy a KDNP minek van. A Kereszténydemokrata Néppárt bő húsz éve a Fidesz szatellitpártja; mérhető támogatottsággal, – az Európai Néppártban ragadt Hölvényi Györgyöt leszámítva – semmilyen önálló politikai pozícióval, karakterrel, véleménnyel nem rendelkezik. És mégsincs olyan meghatározó fideszes politikus, aki ne a Fidesz ÉS a KDNP közös jelöltje lenne.

Azaz mégis van, mert László Róbert, a Political Capital választási szakértője már régebben kiszúrta, hogy Cser-Palkovics András az egyetlen meghatározó városvezető, akinek a támogatói között nem szerepel a KDNP. Lászlónak a Lakmusz és a Political Capital közös választásértékelő konferenciáján lehetősége nyílt arra, hogy a csaknem háromnegyedes többséggel újraválasztott Cser-Palkovicsnál rákérdezzen a furcsaságra.

A több kérdésben is rendszeresen független véleményt megfogalmazó városvezető válaszán a közönség, de beszélgetőtársai, Baranyi Krisztina, Pikó András és Soproni Tamás is rettentő jót mulattak. Miután ugyanis Cser-Palkovics leszögezte, hogy ő hívő ember, méghozzá római katolikus, kijelentette,

valós politikai szervezetek és közösségek jelennek meg mindenhol. És most a városról beszéltem természetesen.

A jelenetet itt lehet és (itt érdemes is) megnézni:



Source link

You may also like

Leave a Comment