Dél-Európa egyik felét elviselhetetlen hőség, a másik felét özönvízszerű eső sújtja

by admin



Olyan hőségre számítanak Görögországban, hogy bezárták az általános iskolákat, és otthoni munkavégzésre áll át a köztisztviselők jó része – írja a Kathimerini.

A hírek szerint akár 43 fokot is elérheti a hőmérséklet napközben. Az év első hőhulláma valószínűleg csütörtökig tart majd. Az akropoliszra sem lehet majd felmenni a déli óráktól egészen késő délutánig, ugyanis lezárják a műemléket.

A helyi meteorológiai szakszolgálat vörös jelzést adott ki az ország jó részére. Ezeken a területeken az erdőtüzek kockázata is nagyon magas.

Az idősebb állampolgárokat arra kéri a kormány, hogy legyenek körültekintők a melegben. Illetve azokat, akiknek az elkövetkezendő napokban van időpontja hivatalokba, arra kérik, hogy ütemezzék át máskorra az ügyintézést.

Törökországban és Cipruson is hasonló időjárásra számítanak, Spanyolországban pedig rekordmennyiségű eső esett le – írja az Euronews.

Cipruson három falut is kiürítettek, mivel bozóttűz ég Páfosz régiójában. Több másik településre vészjelzést adtak ki, de az ott lakókat még nem evakuálták. Ciprus köztársasági elnöke, Nikosz Krisztodulidesz arra kérte a szomszédos Jordánia királyát, hogy segítsenek be a tűz oltásába. Jordánia és Görögország is tűzoltásra alkalmas légi járműveket küldött a szigetre.

A spanyolországi Murcia városában szintén extrém időjárásra számítanak, de nem hőségre, hanem esőre. Már kedden rengeteg eső esett bizonyos területeken, az Euronews szerint Calasparra és Altiplano városaiban esett le a legtöbb csapadék.

A helyi földművesek arra panaszkodnak, hogy a fákban, a termésben és az infrastruktúrában jelentős károk keletkeztek. Főleg a későn érő terményeket, például az olajbogyókat verte el az eső.

Mallorca szigetét szintén komoly esőzések sújtották, ami miatt beázott a helyi reptér, és több járat nem tudott felszállni.

A sajtóban megjelent videók alapján úgy tűnik, hogy térdig érő víz öntötte el a repülőteret, az üzletekbe vízesésként zúdult be az esővíz.



Source link

You may also like

Leave a Comment