Atomfegyverek bevetésére készült fel Oroszország szövetségese

by admin



Pavel Muravejka, orosz vezérkari főnök szerdán kijelentette, hogy az ilyen kiképzések, illetve a nem hadászati atomfegyverekkel kapcsolatos fontos kérdések kidolgozása a felkészültség és a potenciál növelésének egyik módja. Mint mondta, elemzik az eredményeket, de máris biztonsággal kijelentheti, hogy 

a fehérorosz fegyveres erők alegységei és szakaszai felkészültek a különleges atomfegyver alkalmazására.

 A tábornok kijelentéseit a fehérorosz védelmi minisztérium sajtószolgálata idézte. A vezérőrnagy elmondta, hogy a hadgyakorlatban az Iszkander rakétarendszerek és a légierő vettek részt. Korábban az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy megkezdődött a nem stratégiai atomfegyverekkel végzett hadgyakorlat második szakasza, amelynek során közösen felkészítik az orosz és fehérorosz fegyveres erőket a nem stratégiai atomfegyverek harci bevetésére. 

Világháborús üzenetet küldött Olaf Scholz Berlinből, Putyint fenyegeti a kancellár. Május végén az atombombák használatáról tárgyalt Putyin. Májusban a fehérorosz elnök aláírta a rendeletet, ami miatt továbbterjedhet az ukrajnai háború. Lengyelországban okoztak halálos tragédiát az ukránok háborús fegyverei. Az orosz-ukrán háborús élő közvetítésünk ide kattintva érhető el

 

 



Source link

You may also like

Leave a Comment