Ki lesz a két kieső?

Ha az NB1 tabellájára nézünk, azt láthatjuk, hogy a 12. helyen a Gyirmót áll, míg az utoló előtti pozíciót a Diósgyőr együttese foglalja el. A Gyirmót összesen csak 20 pontot gyűjtött 27 forduló alatt, a DVTK pedig 28 pontot. A 10. és a 9. helyen 31 ponttal az MTK és a Debrecen együttese található. De még a Mezőkövesd is izgulhat a bentmaradásért, ugyanis 35 pontjukkal még egyáltalán nem érezhetik magukat biztonságban. A Gyirmótnak csoda kellene, hogy jövőre is az élvonalban szerepeljen, így nagy valószínűség szerint az egyik kieső gárda már megvan. Nézzük, hogy kikkel találkoznak még a kiesőjelölt csapatok: (Gyirmót kivételével, mert ők már szinte kiestek.)

Diósgyőr következő mérkőzései Paks, Vasas, Gyirmót, Mezőkövesd, MTK. Jól láthatóan ők már szinte túl vannak az élmezőnybe tartozó csapatokon. A Debrecen következő mérkőzései: Haladás, Videoton, Újpest, Ferencváros, Honvéd, Diósgyőr. Itt már keményebb ellenfelekkel néznek farkasszemet a  hajdúsági csapat. MTK következő meccsei: Videoton, Újpest, Ferencváros, Honvéd, Diósgyőr, Paks. A kék-fehéreknek sincs könnyű dolguk igaz, hogy játszanak még a Diósgyőrrel. Azon a meccsen akár a bentmaradás is eldőlhet. A Mezőkövesd következő meccsei: Újpest, Ferencváros, Honvéd, Diósgyőr, Paks, Vasas. Ők igazából esélyesebbek a bent maradásra mivel nekik már 35 pontjuk van, de De nehezebb meccseik még lesznek nekik is.

Attachment

×