Mourinho: „Mata nincs bajban”

Sokan megkérdőjelezték tavaly nyáron, hogy Mata marad-e a Manchester United csapatánál, ugyanis pár éve épp jelenlegi edzője, Mourinho miatt igazolt el a Chelsea-től. A portugál vezetőedző akkor is állította, hogy a játékos nincs bajban az érkezése miatt, és elismerte, hogy a londoni kékeknél nem illett bele a játékos az ő filozófiájába, ezért kellett távoznia. Emellett azt is elárulta, hogy az eladása ellenére mindig is tetszett neki a spanyol játéka.

„Amikor ide jöttem, az emberek azt mondták Mata bajban van, de ez akkor sem volt igaz. A kezdetektől tudtam, hogy ő egy fontos és jó játékos. Azt hiszem, bízik bennem, és én is benne. Ezt a pályán mutatott teljesítményével is alátámasztja. Ahogy a Chelsea-nél kialakítottam a csapatot, úgy itt is, de ez mind a két csapatnál teljesen különböző volt. Mata itt beleillik az elképzeléseimbe. Az ő eladása már a múlt.” – mondta Mourinho a Manchester Evening News-nak.

Attachment

×