Magyar bajnokság – Ki nevet majd a végén?

Meglehetősen ritkán fordul elő, hogy a bajnoki féltávot is elhagyva három együttes is azonos pontszámmal (ráadásul ugyanolyan mérleggel) álljon a táblázat élén. Most azonban ez a helyzet állt elő idehaza, így voltaképpen teljességgel nyitott még az aranyérem sorsa. A 19. játéknapot követően a listavezető Videoton, a Budapest Honvéd és a Vasas is egyaránt 34 egységgel rendelkezik (csak a gólkülönbség alakítja a sorrendet), de a négy ponttal leszakadó Ferencvárosnak sem kell még lemondania a címvédéssel kapcsolatos álmairól.

 

Attachment

×