Magyar focikörkép 2016-ból

Habár a hazai klubcsapataink ezúttal sem váltották meg a világot (sajnos ehhez már hozzászokhattunk az utóbbi évtizedekben), azért a magyar válogatott végre ismét mutatott valamicskét, aminek ezen ínséges időkben örülni lehetett. Természetesen valódi csodatételről most sem beszélhetünk, hiszen egy olyan kontinenstornára jutottunk ki, ahol már 24 nemzet versengett (korábban 16 részvevő volt), ráadásul az idevaló szerencsés kijutás sem volt éppen sétagalopp a mienk számára.

Az Eb-n aztán megmutattuk, hogy aki ritkán eszik finomat (44 éve voltunk utoljára kontinensviadalon, illetve 30 éve vb-n), az valóban jobban tud örülni az ínyenc falatoknak… Összességében azért elégedettek lehettünk, hiszen a csapat nem vallott szégyent, ámbár a belgák elleni nyolcaddöntős vereség során teljességgel kiütközött, hogy igencsak komoly lemaradásaink vannak, legyen szó technikáról, sebességről, taktikáról, vagy éppen állóképességről. Reméljük azért lesz ez még jobb is…

 

Attachment

×